A postát teszi felelőssé öngyilkosságáért volt kelebiai dolgozójuk

A Facebookon terjed a búcsúlevél.

Egy postásokat tömörítő nyilvános Facebook-csoportba került fel képernyőfotók formájában egy "Búcsú" tárgyú e-mail, amit az aláírás szerint a szerb határhoz közeli Kelebia postahivatalának vezetője küldött el több címzettnek január 4-én kora délután. – írja a szeretlekmagyarorszag.hu.

A levélíró már az elején erős szavakat használ: kijelenti, hogy felelőssége teljes tudatában cselekszik, nem kattant be, nincs semmi baja, kizárólag a Posta. Ezután kifejti, mennyit romlottak a munkakörülmények azóta, hogy 1974-ben elkezdte a szakmát: szerinte az értékesítés bevezetése elképesztő terhet rótt a postai alkalmazottakra.

"Egyetlen tollvonással piaci kofát csináltak belőlünk, akiknek az árut mindegy hogyan, de el kell adni" – fogalmaz, majd úgy folytatja: életéből 46 évet töltött itt, és most ott tart, hogy nem bírja tovább. "Úgy érzékelem, hogy a felsővezetés nem látja, mi történik a végeken. 3000 lelkes falut két személy szolgál ki, Önök szerint ez elég?? Néha belerokkanunk a munkába, lásd karácsony" – írja.

Ezután felteszi a kérdést, tudják-e a címzettek, hogy van olyan posta, ahol a WC a kert végében van, pottyantós és 40 éves, majdnem összedől. Sőt, van olyan posta, ahol egyáltalán nincs wc, és 60 évesek az ablakok, ujjnyi résekkel, amelyeken átfütyül a szél. A levélíró szerint óriási elvárásoknak kell megfelelniük, a fizetések és a körülmények viszont megalázóak. Ő ezért úgy döntött, hogy 46 év után elbúcsúzik.

"Halálomért egyedül és kizárólag a Magyar Posta felel" – írja a búcsúlevélben, amit azzal fejez be: a postáján mindent rendben hagyott, senki pénzét nem lopta el. "Sajnálom kollégáimat, akik ezután is ki lesznek téve a napi sanyargatásnak, csak hogy a terv teljesüljön. Feláldoznak minket a tervteljesítés oltárán" – zárul a levél.

A Facebookon egy vezérigazgató által írt körlevél is terjed, amiben Schamschula György úgy fogalmaz: megrendüléssel értesültek a postavezető tragikus és érthetetlen haláláról, mellyel szemben mindannyian értetlenül állnak. Az eset körülményeit az üzenet szerint a Posta és a rendőrség is vizsgálja, a vezérigazgató minden címzettet arra kér, ennek lezárulásáig ne nyilatkozzon az ügyben, és kezelje azt diszkréten.

Az üggyel kapcsolatban a portál kereste a Magyar Posta kommunikációs osztályát is, közleményükben azt írják: "A Magyar Posta vezetése megrendüléssel értesült a kelebiai postavezető haláláról. Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja, ezért az ügyről a posta nem nyilatkozhat. Társaságunk belső vizsgálatot indított az ügy körülményeinek tisztázására. A vállalat mindent megtesz, hogy a következő időszakban segítse a családot és a postás kollégákat a gyász feldolgozásában. A családnak ezúton is szeretnénk őszinte részvétünket kifejezni."

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Helyek