Szép kettős SZoESE győzelem.
Kőszeg legnagyobb létszámú sporteseménye a História Futás, ahol a SZoESE általában eredményesen szerepel mind abszolút, mind korosztályos tekintetben.
Idén azonban minden tekintetben sikerült felülmúlni a korábbiakat. Purgai Evelyn győzött a női, Kívés Bendegúz pedig a férfi mezőnyben. Bendegúzt egykori edzőtársai és barátai közelítették meg a legjobban, akik Németh Parkett néven alkottak 3x1 körös váltót.
Emellett Tóth Juhász Eszter szerepelt még jól, aki korosztályában másodikként ért célba.
Purgai Evelyn és Kívés Bendegúz
SZoESE
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!