Története legnagyobb sikerét elérve kupadöntős a Puskás Akadémia

A Debrecent búcsúztatták, a döntőben akár a Balmazújvárossal is találkozhatnak.

A Puskás Akadémia a klub történetében először került a labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe, mivel négygólos hazai sikerét követően az elődöntő keddi visszavágóján 2–0-ra kapott ki a Debreceni VSC vendégeként, így 4–2-es összesítéssel jutott tovább - olvasható az MLSZ honapján.

Az ötödik percben a vendégek, tíz perccel később a hazaiak kapusának akadt védenivalója, a következő bő húsz perc azonban mezőnyjátékot hozott veszélyes helyzet nélkül. Az aktívabb debreceniek a 38. percben szereztek vezetést: egy lecsorgó labdát a lesipuskás Tisza Tibor helyezett a felcsútiak kapujába közelről. Takács Tamás fejesből szerzett góljával az 51. percben megduplázta előnyét a DVSC, utána azonban mezőnyfölénye ellenére helyzeteket nem tudott kialakítani. A Puskás Akadémia a 70. perctől átvette a játék irányítását, gólszerzési lehetőségeivel azonban nem élt, de így is simán jutott a fináléba köszönhetően az első mérkőzésen szerzett tetemes előnyének. A döntőt május 23-án a Groupama Arénában rendezik, ahol a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő és az Újpest FC mérkőzésének győztesével találkozik a felcsúti csapat.

MTI / Czeglédi Zsolt

A Puskás Akadémia a szerda este nyolc órakor kezdődő Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Újpest FC meccs győztesével találkozik majd a döntőben. Ott az első meccsen 2-1-re nyert az Újpest.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport