A huszadik századi dráma mesterének sztorija, a Pygmalion tegnap este, a Weöres Sándor Színház stúdió-avató főpróbáján meglehetősen langyosnak és kopottasnak tűnt, pedig dehogy az. Shaw történetéből a My Fair ladynél többet a rendező, Keszég László sem villantott fel. Ennyit: az útszéli virágáruslányoknak is van szívük, és nehezen találják helyüket, miután egy hecc kedvéért királylányt faragnak belőlük, majd elengedik őket. Meg, hogy nyelvében él az ember (és lánya), beszédstílusa és külseje (vele kulturáltsága) meghatározó bélyeg. - Pedig, a közhelyeken túl is nyilvánvaló, – amikor a média százszámra gyártja ezeket a kis virágáruslányokból kikupált egyéjszakás celebeket – nagyon is aktuális Pygmalion király története, aki hófehér elefántcsontból csodálatosan szép nőt faragott magának…
Ezzel együtt a szombathelyi színpadon ezen az estén semmi olyan nem történt, ami különösebben megérintett volna, ami (be)szólt volna nekem és a mának, amiért érdemes ezt a darabot itt és most leporolni. Többet vártam, stúdió-előadás lévén főleg, szabadabb, lendületesebb, merészebb rendezést reméltem. Nádasdy szöveg-frissítése élő, viszont önmagában kevés ahhoz, hogy az egész darabot elvigye a hátán. Pedig teszik az irány: a rendező nem választotta a kínálkozó századfordulós nagypolgári díszletvilágot, új köntöst talált. Érzem, mit szeretne Keszég, de nem látom igazán megvalósulni.
Pedig szeretni való Csonka Szilvi útszéli virágáruslánya, és sikerül az átváltozása is, csodaszép márványszobor, majd igazi nő lesz, de mesélőként már nem értem szerepét. Magát a rendezői szándékot sem, miért ez a kettősség. Rendre kizökkent a mesefolyamból. Csonka Szilvi narrátorként annyira negédes, hogy zavaró (kivétel a legvégén, ott telitalálat). Persze lehet, ez volt a szándék.
Trokán Péter viszont lehengerel, minden rezdülését elhiszem, a bogaras, korosodó professzor vonzó és színes egyéniség, imádni való férfi. Az első igazán neki való szombathelyi szerep. Amit viszont szintén hiányolok, kettejük – tanítvány és tanár – látens szerelmi szála. Az elveszett. Csonka Szilvi és Trokán Péter között nem érzek vibrálást. A színpadon fel sem merül, hogy ez a két ember bármilyen viszonyba is keveredhetne egymással, vagy csak rajtam van vastag páncél. El se tudom képzelni, a fényévnyi távolságról érkező-közeledő férfi és nő között történik – történhetne valami. A lefojtott szexualitás híján viszont nincs igazi tétje a papucsdobálásnak.
Akadnak más gyöngyszemek: a kukásból lett milliomospapa, Szerémi Zoli átváltozása magas labda, nagyon szerethető a karakter, és a színész láthatóan lubickol a szerepben. Ahogy Bajomi Nagy György (az ezredes szerepében) és Trokán kettőse is működik.
Gondolkodom, gondolkodom… ránézésre nem rossz ez az előadás, ha valami nagyon hiányzik belőle, akkor ez. Mert, ha a Pygmalion kettőse nem működik igazán, a darab szövete sérül. Mégha mindenki hibátlanul játssza is el a rá testált szerepet, a darab tétje veszik el. Milyen Rómeó és Júlia előadás az, ahol a két szereplő között nem izzik a levegő? – Talán ilyen. Viszont a látens szerelmi szál helyett tegnap este nem éreztem mást, ami rezgésbe hozta volna a nézőteret…
GEORGE BERNARD SHAW: PYGMALION
fordította: Nádasdy Ádám
Henry Higgins, a fonetika megszállott tanára kiemel a „gödörből” egy utcai virágáruslányt, és fogadást köt barátjával és amatőr nyelvészkollégájával, Pickering ezredessel, hogy fél év alatt hercegnőt farag a csatornatöltelékből. A tanítás eredményeképpen a „csatornatöltelék” szépen fejlődik, trágár szókincse, alpári stílusa néhány hónap alatt lekopik róla, és helyén előbukkan egy sehova sem tartozó, társadalmi környezetéből kiszakított, semmihez sem értő teremtmény, aki régi életét már nem vállalhatja, új életének folytatásához pedig nem rendelkezik kellő anyagi háttérrel.
A szerző ugyan vígjátéki technikával bonyolítja a történetet, témájában azonban összetett kérdéseket feszeget: mit jelent a kultúra valójában, kinek jár alanyi jogon és ki az, akinek lehetőségei végzetesen korlátozottak. Illetve: szerelem-e az az összetartozás, mely teremtő és teremtett lény között kialakul, és ha igen, jóra vezet-e a beteljesülése?
Bernard Shaw darabja alapvetően romantikus komédia, de a szerző iróniája, nem túl visszafogott társadalomkritikája és fanyar életszemlélete nem engedi, hogy hosszan megfeledkezzünk mese és valóság különbségéről. Az ókori mítosz Galateája boldog házasságot köt Pygmalionnal, alkotójával. A modern kor Elizája már nem hódol be olyan könnyen, mint hajdanvolt elődje.
A Pygmalion 1912-ben íródott, először német fordításban jelent meg 1913-ban, majd angolul 1914-ben. Az ősbemutató is németül volt 1913-ban a bécsi Burgtheaterben. 1914-ben került színre Londonban, illetve (a londonit néhány hónappal megelőzve!) a pesti Vígszínházban. A műből 1938-ban film készült, forgatókönyvét a 82 éves Shaw írta (Oscar-díjat kapott rá), s ebből azután néhány filmszerű részletet átvett a darab 1941-es kiadásába. A Pygmalion alapján írta 1955-ben Alan J. Lerner a My Fair Lady c. musical szövegét, amelyből nagy sikerű zenés film is készült.
SZEREPLŐK:
HENRY HIGGINS nyelvész, a fonetika tanára / TROKÁN PÉTER
HIGGINSNÉ, az anyja / SÓLYOM KATI m.v.
PEARSNÉ, a házvezetőnője/ nagykövetné VLAHOVICS EDIT
FREDDY Eynsford-Hill / POPPRE ÁDÁM
EYNSFORDNÉ, az anyja /ANDAI KATI
CLARA, a húga / ALBERTI ZSÓFIA
PICKERING, nyugalmazott ezredes, amatőr nyelvész / BAJOMI NAGY GYÖRGY
ALFRED Doolittle, részeges kukás / SZERÉMI ZOLTÁN
LIZA, hivatalos nevén Eliza, a lánya, virágárus / CSONKA SZILVIA
Második járókelő/ Nepommuck / HORVÁTH ÁKOS
Taxisofőr/ nagykövet / VASS SZILÁRD
Első járókelő, egyszerű ember
Harmadik járókelő/ szobalány Higginsnénél
Negyedik járókelő/ lakáj a követségi estélyen
Ötödik járókelő / lakáj a követségi estélyen
Díszlet: Árvai György
Jelmez: Szűcs Edit
Dramaturg: Ari-Nagy Barbara
Zene: Zságer-Varga Ákos
Fény: Bányai Tamás
Ügyelő: Győrvári Eszter
A rendező munkatársa/ súgó: Pintér Krisztina
RENDEZŐ: Keszég László
