Súlyos motorbalesetet szenvedett Rékasi Károly

A Barátok közt egyik legismertebb arca kedden délután karambolozott.
MTI / Máthé Zoltán

A hírek szerint a színész Budapesten, a 22. kerületben ütközött. A balesetet követően azonnal kórházba szállították, de a pontos állapotáról nincsenek információk. Az Origo úgy tudja, Rékasi lélegeztetőgépen van.

Az Országos Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán közölte, hogy egy motorgépjármű és egy autó ütközött össze a Háros utca és a Gyöngyszem utca kereszteződésében kedden kora délután háromnegyed egy körül, egyelőre ismeretlen körülmények között. A színész egyébként rutinos pilótának számít a nyeregben, még a főiskolai évei alatt szerezte meg a motoros jogosítványt.

A gonosz figurának számító, de a sorozatban a kezdetektől jelen lévő Bartha Zsolt történetszálait egyébként a Barátok köztben állítólag felvették jó előre, ráadásul Rékasi amúgy is megkezdte nyári szabadságát. Augusztus 24-én kell visszatérnie a stúdióba, és várja is őt a stáb.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál