Remekeltek a Nyugati Eszkimók a 3x3-as bajnokságokban

Két korosztályban, a felnőttek és az U16-osok mezőnyében is megnyerték az ERSTE 3x3-as, kispályás jégkorong bajnokságot a szombathelyi Nyugati Eszkimók.

A 3x3-as bajnokságot a sztenderd jégkorong pályánál kisebb méretű felületen játsszák. A Magyar Jégkorong Szövetség hosszú évek óta rendez kispályás versenyeket, elsősorban azoknak a csapatoknak játéklehetőséget biztosítva, amelyek nem tudnának három vagy négy sort kiállítani.

Az U16-os korosztályban idén kilenc gárda három darab hármas csoportban mérkőzött meg a 3x3-as kispályás bajnokság alapszakaszában, minden együttes két tornát rendezett.

A szombathelyi „kis eszkimók” mind a tizenkét alapszakasz meccsüket behúzták - a Várpalota Lizards és a Mosonmagyaróvári Jégsárkányok voltak a „szenvedő alanyok” – tudtuk meg a csapattól.

A középszakaszban a Tatabányai Polipok és a KESI Sólymok sem tudták megállítani Karvalits Gábor tanítványait, akik az Óbudai Jégcsarnokban rendezett elődöntőben a Jégkert SE-t (20-1), a fináléban pedig a KESI-t másodszor is legyőzve (17-1) megérdemelten lettek bajnokok.

Az U16-os csapat
Nyugati Eszkimók

Az U16-os csapat tagjai: Kövesdi Bálint, Horváth Zsombor, Karáth László, Gerencsér Bence, Czenki Konrád, Simon Zoltán, Pintér Marcell, Habercz Áron, Károlyi Robin, Horváth Domonkos, Süle Noel. Edző: Karvalits Gábor.

A felnőtt csapat
Nyugati Eszkimók

A Nyugati Eszkimók felnőtt együttese is remekelt a sorozatban, ők is megnyerték az alapszakaszt, és a rájátszásban is megtartották a jó formát, a VUA Pandákat 4-0-ra, míg a Soproni Jégtörőket 15-3-ra felülmúlva nyerték meg a 3x3-as, kispályás bajnokságot.

A gárda tagjai: Kovács Dávid, Nagy Dusán, Varga Ádám, Zsenák Norbert, Zelenák Márió, Seller László, Forgács Tamás, Barna Ádám,Házi Szabolcs. Játékos-edző: Karvalits Gábor.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport