Új belvárosi bölcsődét akar építeni a szombathelyi önkormányzat; könnyebbé teszik a helyi népszavazást

Összehívta a rendkívüli közgyűlést Puskás Tivadar polgármester, a Haladás 150 milliós támogatásáról is szó lesz.

Igaz, hogy ezekben a napokban minden a karneválról szól Szombathelyen, de azért a politika nem alszik. Főleg azért nem, mert vannak olyan ügyek, amikről közelgő határidő miatt kell dönteni, ezért is hívta össze Puskás Tivadar (leköszönő) polgármester a közgyűlés rendkívüli ülését augusztus 27-én reggel kilenc órára.

Könnyebb lenne helyi népszavazást kezdeményezni

Az egyik napirendi pont a helyi népszavazás kezdeményezésének könnyítéséről szól. Ezt Balassa Péter (Jobbik) indította el Balassa Péter valószínűleg az országos politikában folytatja 2019. August 12. 14:19 másfél héttel ezelőtt, amikor sajtótájékoztatón jelentette be kezdeményezését.

Balassa Péter kezdeményezte a helyi népszavazés megkönnyítését
Mészáros D. Zsolt

Ennek lényege, hogy a törvény adta lehetőséggel élve lecsökkentik a helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges aláírások számát. Jelenleg tízezer támogató aláírás kell ahhoz, hogy az önkormányzatnak ki kelljen írnia helyi népszavazást, ezt most ennek a kétharmadára, 6300-ra csökkentik.

Balassa akkor azt mondta, szeretné, ha a lakosságnak és a civileknek sokkal nagyobb beleszólási lehetőséget kellene adni a városi politikába, akár úgy, hogy helyi népszavazáson döntsenek a nagyobb beruházásokról is.

Azt is remélte, hogy a képviselők többsége mellé áll a kezdeményezésnek, ez sikerült, vele együtt kilencen írták alá a javaslatot, köztük Koczka Tibor alpolgármester (Fidesz), Molnár Miklós alpolgármester (Pro Savaria), Nemény András (Éljen Szombathely), valamint Nemény frakciójának hat tagja.

Új belvárosi bölcsődére pályáznak

A rendkívüli ülésen arról is döntenek, hogy uniós pályázatot nyújtanak be egy új belvárosi bölcsőde létesítéséhez, az előterjesztés szerint a Szombathelyi Egységes Bölcsőde Intézmény jelezte, hogy szükség lenne új bölcsődei férőhelyekre. A pályázaton 460 millió forintot akarnak elnyerni, a közgyűlés most 4.3 millió forintot szavaz majd meg a pályázat előkészítésére.

Újra napirenden a Haladás 150 milliós támogatása

Miután a július 26-i rendkívüli közgyűlés határozatképtelen lett A Haladás sokadik, utolsó pillanatban érkezett kérését most nem teljesítette a közgyűlés 2019. July 25. 13:52 , nem tettek pontit a Haladás sokadszor kért 150 milliós támogatására Július 26-án dől el, indulhat-e a Haladás az NB2-ben, csütörtökre rendkívüli közgyűlést hívott össze a polgármester 2019. July 24. 11:56 . Az önkormányzat által szabott szigorú feltételeket ugyanis a klub nem fogadta el, és most nem csak az ellenzéki képviselők, hanem a városvezetés is bekeményített A Haladás sokadik, utolsó pillanatban érkezett kérését most nem teljesítette a közgyűlés 2019. July 25. 13:52 .

A klub most új javaslattal állt elő, azt szeretnék, ha a támogatás felhasználásáról annak megérkezését követő 15 napon belül kellene elszámolniuk. És, hogy Tóth Miklós ügyvezető készfizető kezessége csak addig legyen érvényes, amíg ő betölti ezt a pontot. Ugyanezt kérik Illés Béla esetében is, az ő kezességvállalását is törölni szeretnék, amint Illés cégének, a Halmil Kft-nek megszűnik a többségi tulajdona a Haladásban.

Egyébként július végén már írtunk arról Homlok Zsolt tárgyal a Haladás futballklubbal, hogy Illés Béla tulajdonrészét megkapja a Haladás VSE 2019. July 19. 15:30 , hogy Homlok Zsolt tárgyal arról, hogy a Halmilltól átvenné a Haladás többségi tulajdonrészét. Ami valószínűleg ügyvezető-cserével is járna, így a jelenlegi felelős vezetők, azaz Tóth Miklós és Illés Béla gyorsan megszabadulnának a felelősségtől a klubbal szemben.

Homlok Zsolt (balról a harmadik) tárgyal a Haladás többségi tulajdonának átvételéről
haladasvse.hu

Arról is döntenek, hogy a Haladásba beolvadt Viktória női labdarúgócsapat korábban már odaítélt, de a beolvadás miatt eddig ki nem fizetett 20 milliós támogatást most kifizetik, egyúttal vállalják, hogy jövőre újabb 20 millióval támogatják a női labdarúgócsapatot.

Állami pénz a szombathelyi tömegközeledésre?

Arról is tárgyal a rendkívüli közgyűlés, hogy állami segítséget kérnek a helyijáratos buszok működtetéséhez. Szombathely ugyanis éves szinten mintegy 350-380 millió forinttal járul hozzá a szolgáltatás működéséhez, ehhez kérnek állami támogatást. Ezt egyébként már korábban is kezdeményezte az ellenzék, de úgy tűnik, most érte el a városvezetés ingerküszöbét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet