Öt év alatt 22 ezerszer balesetezett rendőrautó Magyarországon

Egy képviselői kérdésre nyújtotta át az adatokat Pintér Sándor, belügyminiszter.
Tánczos Mihály / Nyugat archív

A 2010. január 1-je és 2015. március 1-je közötti időszakban összesen 21887 esetben szenvedett balesetet rendőrségi gépjármű. A rendőrség személyi állományából összesen 162 fő sérült meg, és 6 fő vesztette életét

- írja Pintér levelében, ami itt, a Parlament oldalán egészében elolvasható. Kiderül belőle az is, arról, hogy a karambolok során hányan váltak rokkanttá vagy szolgálatra alkalmatlanná, nem vezetnek külön statisztikát.

Alig több mint háromezer járőrautó országszerte

És ha kicsit matekozunk, érdekes következtetésekre juthatunk. A dokumentumban azt is feltüntették, mennyi rendőrautója van az országnak: összesen 3183 darab (ebből Vas megyére 82 autó jut). Vagyis a közel 22 ezres balesetszámot alapul véve kiszámolható, hogy öt év alatt átlagosan 6,9 ütközés jutott egy kocsira.

Külön érdekes, hogy Magyarországon tavaly összesen történt 15847 közúti baleset, vagyis ha a rendőri karambolok fent említett számát elötödöljük, akkor az is kijön, hogy az országban bekövetkezett karambolok 28 százalékában - vagyis közel minden harmadik, negyedik esetben - részt vett rendőrjárőr is.

A levélben fény derül még arra is, hogy a leggyakoribb rendőrautótípus az Opel Astra H (ebből 1202 darab futkos az útjainkon), ezt a Skoda Octavia követi (628 darabbal), majd a Skoda Yeti (514 darab), a Mercedes B220 (194 darab) és a Nissan Pathfinder (170 darab) jön a sorban.

(via 444)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál