A rendőrség vizsgálja a drótakadály ásotthalmi megrongálását

Az okozott kár összege mintegy 2000 forint.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tudatta, péntek kora hajnalban a Készenléti Rendőrség járőrei észlelték, hogy ismeretlen tettesek Ásotthalom külterületén egy ponton megrongálták a gyorstelepítésű drótakadályt. Az okozott kár összege mintegy 2000 forint.

Szögesdrótkerítés Ásotthalom mellett
MTI Fotó: Ujvári Sándor

A rendőrök a közelben 18 afgán határsértőt fogtak el. A rendőrség rongálás szabálysértés miatt folytat előkészítő eljárást, és tisztázni fogja, hogy a helyszín közelében elfogott határsértők okozhatták-e a felső rögzítő drót elszakadását – közölte az őrnagy.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál