Részegen dulakodott a rendőrökkel a Fideszes képviselő

Egy közúti ellenőrzésen bukott le, amit nem vett jó néven a rendőröktől.

Még tegnap számolt be arról a Veszpresszó, hogy Balatonalmádi egyik fideszes önkormányzati képviselője fennakadt egy közúti ellenőrzésen a közelmúltban. A rendőrök alkoholt találtak a sofőr szervezetében, emiatt bevonták a jogosítványát. A lap szerint azonban nem csak ennyi történt, a képviselő

nem vette jó néven az intézkedést és dulakodni kezdett a rendőrökkel, s politikusi mivoltára hivatkozott.

A balatonalmádi Polgármesteri Hivatal egyik munkatársa a lapot úgy tájékoztatta, hogy a képviselő ellen ittas vezetés és becsületsértés miatt indult eljárás. Információik szerint a képviselő lemondatásával próbálják elsimítani az ügyet. A Veszpresszó kereste az ügyben a képviselőt, aki azonban nem reagált.

A Magyar Hang megkeresésére a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy

az ügyben egy balatonalmádi önkormányzati képviselőről van szó, akivel szemben ittas járművezetés és becsületsértés vétség elkövetésének gyanúja miatt folyik eljárás

a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon.

Mint írták a rendőrök Balatonalmádiban, a Baross Gábor utcában igazoltattak egy gépkocsival közlekedő férfit február 22-én 22 óra 6 perckor. A rendőri intézkedés során a sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszondás vizsgálat pozitív értékkel zárult. A járművezetőt további mintavétel céljából a járőrök előállították a rendőrkapitányságra, majd az orvosi ügyeletre, melynek során a férfi többször szidalmazta a rendőröket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet