VASI SPORT AKADÉMIA – TATABÁNYAI VOLÁN SE 3:1 (23, -20, -17, -22)
Vezette: Barabás, Őri
Tatabánya: Sinai, Kovács, Szövérdffy, Mészáros, Dombi, Szatori. Csere: Zai, Körözsi (libero). Edző: Tálosné Rozsinszky Rita.
Vasi Sport Akadémia: Németh, Takács, Varga, Simon, Kiss, Mikos. Csere: Sipos(libero), Horváth, Gőczi, Bokor. Edző: Mucsi Péter, Bedőcs Gergő.
Jól kezdte a mérkőzést a hazai csapat. Jó nyitásokkal és szép támadásokkal állva hagyta ellenfelét. Lassan ébredeztek a tatabányai lányok. Németh nyitásait követően már 17:11-re húzott el a VSA. Aztán elakadt a hazai gépezet. Kovács jó nyitásaival zárkózott, majd 20-nál egalizált a Volán és a végjátékban második játszmalabdáját értékesítve, meglepetésre elrabolta a szettet a hazai csapattól a Tatabánya. (23:25)
Az első pontokat az egyre jobban magára találó vendégek szerezték. Nem működött tökéletesen a hazai sánc, így a védekezés sem volt elfogadható szinten. Sok rontás ellenére sikerült elhúzni a vendégektől a VSA-nak. 15:8-nál már 7 pontos előnye volt a hazaiaknak. Aztán egy kisebb hullámvölgyet követően, ahol közelebb jött a Tatabánya, végjátékban érvényesítette nagyobb ütőerejét a hazai csapat. (25:20)
Egyre jobban belemelegedett a VSA. A vendégek sem hagyták magukat. Szép középtámadásokból szerezték pontjaikat. Mezőnyben ügyesen, helyenként önmagukat sem kímélve mezőnyöztek. A szett elején megszerzett 3 pontos előnyét végig tartani tudta a VSA. A szett végén tovább növelte előnyét a hazai csapat és magabiztosan, egyre jobb játékkal utasította maga mögé a Volán csapatát. (25:17)
Próbálta megragadni utolsó esélyét a vendég Tatabánya. Feljavult nyitásokkal és remek sáncokkal tartották magukat. A bajnok akadémisták azonban dűlőre akarták vinni a dolgot, ezért egyre nagyobb erőket mozgósítva szereztek vezetést. Folyamatosan kapaszkodott a listavezetőre a vendégcsapat. Parázs mezőnyjátékkal hozták egyre jobban tűzbe a szépszámú közönséget a csapatok. 21:20-nál még 1 pontra sikerült felzárkózni a Volánnak, azonban a Takács erőtől duzzadó ütései feltették a pontot az i-re. Begyűjtötte 19. győzelmét és továbbra is őrzi veretlenségét a Vasi Sport Akadémia. (25:22)
Mucsi Péter: Azt tudtam, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, hiszen a csapattal két hete alapozó munkát végzünk, készülve az osztályozóra. Egy jól küzdő Tatabányát sikerült legyőznünk, a félkészültségünk mostani fokához képest, helyenként jó játékkal egy küzdelmes mérkőzésen. Nyitásainkban javulnunk kell és feladó-ütő kapcsolatunk is javításra szorul, ennek ellenére összességében a lányok megoldották a feladatot és nagyot harcoltak a fáradt izomzatuk, szervezetük ellenére is. Külön gratulálok junior csapatunk tagjainak, hiszen nagy örömünkre ők is magabiztosan, veretlenül nyerték meg a bajnokságot. Büszkék lehetünk az akadémián folyó munkára, játékosaink teljesítményére, hiszen mindkét csapatunk aranyérmes lett.
Junior:
VASI SPORT AKADÉMIA – TATABÁNYAI VOLÁN SE 3 :0 (14, 25, 20)
VSA: Sipos L., Takács, Horváth, Sipos, Bokor, Gőczi. Csere: Nagy(libero), Illés, Tőkés, Márfi, Gazdag
A junior csapat is őrzi továbbra is veretlenségét. A felnőtt csapathoz hasonlóan, a többi fordulótól függetlenül megnyerte a bajnokságot.