Ismét eldördült a rajtpisztoly július 13-án, szombaton 11 órakor Szombathelyen és többszázan nekivágtak a 35. Vasi Vasembernek. A hivatalos oldalon szereplő nevezési lista szerint egészen pontosan 463-an jelentkeztek idén az embert próbáló versenyre, ami 1500 méter úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 kilométer futásból áll.
Idén is férfi, női, valamint vegyes váltók állhattak rajthoz. Az úszótávot a Csónakázótóban kellett teljesíteni, a kerékpártáv pedig Vas megye lankás dombjain vezetett keresztül. A keddi sajtótájékoztatón kiderült, hogy az úszásban idén nem szerepel a kishíd környéke, mert nem megfelelő a víz mélysége. Ezért a hídtól megfordulva kellett befejezniük a versenyzőknek a másfél kilométeres távot.
Az eredményekkel később jelentkezünk!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!