Savaria karnevál Punnany Massiffal, éjszakai csábításokkal, nyári hógolyózással

Tógát leporolni, közelednek a római légiók és a négy napig tartó örömünnep.

Már az év elején írtuk A megszokottnál pár nappal korábban lesz az idei Savaria Karnevál 2024. January 15. 16:07 , hogy az idén a megszokottnál pár nappal korábban lesz a Savaria Karnevál. A szokások szerint augusztus utolsó hétvégéje az időpontja, de most augusztus 22-én kezdődik és augusztus 25-ig tart.

Ennek az az oka, hogy a következő hétvége szombatja augusztus 31-re esik, és így a karneváli vasárnap már szeptemberben lenne.

Így joggal lehet arra számítani, hogy igazi nyári idő lesz a karnevál négy napja alatt, és a nyárvégi zivatarok még nem érnek ide.

Szűk másfél hónap és megszólalnak a kürtök

Az idei első karneváli sajtótájékoztatón kánikula volt, a Ferences-kertben a szervezők gondoskodtak napernyőkről, anélkül nehéz is lett volna.

Savaria karnevál sajtótájékoztató 2024
Az idei első karneváli sajtótájékoztató a kánikulában
Mészáros D. Zsolt

Idei első sajtótájékoztatóról írtam, ugyanis a gyakorlat szerint a nyáron még legalább kettő ilyen lesz addig, amíg az első korsó sört kicsapolják a Sörtéren.

Ami szűk másfél hónap, de a programok már készen vannak. Mivel első tájékoztató volt, ezért csak nagy vonalakban érintették a programot.

Nemény András polgármester például arról beszélt, hogy a karnevál olyan, mint az egyszer nyíló virág, ami augusztus végén négy napig lesz nyitva. És, hogy a karnevál a közösségek programja, hiszen nagyon sok kisebb-nagyobb közösség teszi hozzá a sajátját a programokhoz.

Nyolc helyszín, 22 kísérőhelyszín és 288 program - összegezte a polgármester.

Európa Kiadó, Irie Maffia, tejeskanna kiállítás

Horváth Soma kultúráért (is) felelős alpolgármester arról beszélt, hogy a város ilyenkor másik oldaláról mutatja meg magát, olyan helyszínek válnak látogatóvá, amelyek egyébként nem azok, vagy csak ritkán. Mint például a székesegyház tornyai, vagy a Fő téri OTP üvegpadlója alatti római kori csatornarészlet.

Az alpolgármester felhívta a figyelmet az új helyszínekre, ilyen lesz például az utcazenei színpad a Thököly utcában, vagy a Kossuth utca 11., a tankerületi központ korábbi épületének udvara, és maga az épület, ahol a karnevál alatt tejeskanna kiállítás lesz.

Savaria karnevál sajtótájékoztató 2024
Balról: M. Kapornaki Rita, Horváth Soma, Nemény András, Grünwald Stefánia, Sosztarics Ottó
Mészáros D. Zsolt
Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus NKft. igazgatója a Fórum színpadi főprogramokkal, a koncertekkel kezdett. Csütörtökön a Savaria Szimfonikus Zenekar lép fel itt, pénteken az Európa Kiadó, Szombaton a Punnany Massif, vasárnap az Irie Maffia.

Kiemelte, hogy a tánc áthatja az egész karnevált, hiszen Szombathely, pardon, Savaria a tánc városa. És, hogy az idén is lesz folkudvar a Berzsenyi téren, ahol egyébként tavaly is elcsodálkoztunk, hogy a néptáncosok hogyan bírják a betonrengeteg ontotta kánikulát.

Hógolyózás a karneválon, Szórakoztató Szupergála a karneválszínházban

Grünwald Stefánia azt is elmondta hogy a Gayer-parkban működő Kalandvárban új attrakciók lesznek, cégek készítenek játékokat, produkciókat, és lesz egy igazi különlegesség, a tűzoltók nem csak tűzzel, de jéggel is készülnek. Így a gyerekek talán hógolyózhatnak is.

Savaria karnevál sajtótájékoztató 2024
Elpilledve a melegben a sajtó
Mészáros D. Zsolt

Kiemelte a Zsidó udvart is, ami korábban néhány évig szünetelt, de az idén nagyon színvonalas programokkal készülnek. A Zsidó udvar (a Zrínyi Ilona utcában) kísérőhelyszín, azaz a helyi szervezők szervezik és finanszírozzák, de az idén itt lesz többek között a Boogie Woogie & Blues Piano, a Ladies Of Soul, Farkas Franciska, Malek Andrea, és két helyi csapat is, az AnimaSongs és a Kellene Kiskert.

M. Kapornaki Rita, a Weöres Sándor Színház művészeti titkára emondta, a hagyományok szerint a karneválszínházi darab az idén is Szombathelyről szól, a címe Szombathelyi Szórakoztató Szupergála (rendező: Vinnai András).

A karneválszínház nyolc előadást tervez, ennek részleteiről már írtunk Idén is saját produkcióval rukkol elő a karneválszínházra a szombathelyi Weöres Sándor Színház 2024. May 17. 19:27 . Jegyeket a színház oldalán már június elejétől lehet venni, hamarosan elindul a jegyárusítás is, de elég szépen fogynak a helyek.

Sosztarics Ottó, az Iseum intézményvezető-helyettese azt emelte ki, hogy a múzeumi programok gerince az Iseum lesz, de a Képtár és a Schrammel-gyűjtemény is készül programokkal és kiáltásokkal.

Sosztarics elmondta, az idén már idegennyelvű tárlatvezetés is lesz, a korábbi években felmerült erre az igény.

A 2024-es Savaria Történelmi Karnevál részletes programja már olvasható a karnevál hivatalos oldalán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra