Még július 4-én történt, hogy a Pest megyei Tóalmáson rosszul lett és árokba borult egy traktoros, hívták a 112-es központot, a diszpécser azonban a mentőket a Nógrád megyei Tolmácsra küldte, mert összekeverte a két település nevét.
A két település között száz kilométer a távolság, a késve kiékező mentők nem tudták újraéleszteni a férfit. A vizsgálat szerint emberi mulasztás történt, a diszpécsert elbocsátották.
A hívásfogadó központ hibátlanul működött, egyértelműen emberi mulasztás történt. Az operátor a telefonban félreértette a település nevét és elmulasztotta azt összevetni a bejelentő tényleges pozíciójával, amely információ megjelent az ő monitorján, és amit meg kellett volna tennie
– nyilatkozta az ATV-nek az ORFK szóvivője, Gál Kristóf.Leidinger István, pomázi tűzoltóparancsnok azonban azt mondta a tévének, hogy nem a diszpécser hibázott, ez egy rendszerhiba.
Ő belekényszerült ebbe a szerencsétlen helyzetbe. Ezért e rendszerért – hogy ez így működik – három ember hibáztatható: Bakondi György, Pintér Sándor, és Orbán Viktor
- mondta a parancsnok az ATV-nek.Példaként hozta fel Dobogókőt, ahonnan rendszeresen érkeznek riasztások, de a riasztási rendszerben Dobogókő nem jelenik meg mint önálló település, hanem mint Pilisszentkereszt, és a mentők, tűzoltók nem találják az utcát.
Leidinger István szerint a szombathelyi és a miskolci segélyközpontból képtelenség irányítani az egész országot, szerinte az lenne a megoldás, ha a hívások a legközelebbi ügyeletre futnának be, mert az ott élő és dolgozók helyismeretével nem tudják felvenni a versenyt Szombathelyen és Miskolcon sem.
A szombathelyi és miskolci segélyhívó központok pár éve kezdtek működni, az egész országból ebbe a két központba érkeznek a segélyhívások. Úgy tudjuk, földrajzilag nem válogat a központ, tehát nem arról van szó, hogy az ország keleti részéből Miskolcra, a Dunántúlról pedig Szombathelyre irányítják a hívásokat, a rendszer azt nézi, hol van több szabad vonal.
A szombathelyi segélyhívó központ nem elfogadható működéséról több eset is árulkodik, ide egyébként három éve mi is benéztünk
Belestünk a 112-es segélyhívó szombathelyi központjába 2015. April 08. 16:12 . Már az indulás után is jöttek a hírek a rendszerhibáról Így fog megölni a 112-es segélyhívó központ? 2014. July 18. 11:30 , egy éve a rossz munkarendről és a kevés fizetésről írtunk Nem jó munkahely a szombathelyi 112-es központ, rossz a munkarend és megalázóan kevés a fizetés? 2016. June 02. 08:02 . Idén májusban a szombathelyi központ egyik diszpécsere munka közben öngyilkosságot kísérelt meg
Mi vezethetett oda, hogy a 112-es segélyhívó központ operátora munka közben öngyilkosságot kísérel meg? 2017. May 31. 08:01 , az eset után az ORFK-hoz fordultunk kérdéseinkkel
Napi 6000 hívás érkezik a 112-es hívásfogadó központokba, de nem tudni, leterheltek-e az operátorok 2017. June 23. 13:43 , válaszaik szerint minden rendben van.
Visszatérve Leidinger István, pomázi tűzoltóparancsnokhoz, ő azt is elmondta az ATV-nek, hogy összehasonlítottak hasonló tűzeseteket, amelyek a segélyhívó rendszer működése előtt és után történtek. Volt olyan hogy 10 perc különbséget tapasztaltak a helyszínre érkezések között.