Sok szombathelyi felháborodott, mert lehet, hogy nem tudnak majd télen teniszezni

Múlt hét óta kering a Facebookon egy nyílt levél azzal kapcsolatban, hogy idén télen nem lesz a sportligeti teniszpályán fűtött sátor.
Haladás VSE tenisz (Sportliget)
Mészáros Zsolt

Tisztelt Lendvai Ferenc Tanácsnok Úr – Gazdasági és Városstratégiai Bizottság elnöke!

Tisztelt Koczka Tibor alpolgármesterúr!

Mint amatőr teniszező fordulok Önökhöz segítséget kérve. Több tíz éve teniszezem rendszeresen, korábban a Haladás pályán, a stadion építését követően a Sportligetben. Mind a nyári, mind pedig a téli szezonban vásároltam szezonbérletet, mely alapján heti 2-3 órát játszottam. A napokban kaptam a hírt, hogy – költségtakarékosság miatt – ebben a téli szezonban nem lesz sátor a Sportligetben. Ami azt jelenti, hogy a téli időszakban a játékra alkalmas pályák száma Szombathelyen 50%-kal, 6 db-ról 3 db-ra fog csökkenni. Ez pedig az eddig a Sportligetben játszó 80-100 ember szórakozását, sportolási lehetőségét teszi lehetetlenné. Tudom, el lehet menni a játszani a „Safrankó” pályára vagy Kőszegre, vagy Ausztriába, de szerintem nem ez a megoldás és nincs is nagyon hely ezeken a pályákon.

Már hallom is az ellenkezést, hogy az Önkormányzatnak nincs pénze a sportligeti sátor felállítására és működtetésére, de szeretném megjegyezni, hogy mi amatőr teniszezők eddig is fizettünk nem is kevés pénzt a pálya használatért, még akkor is ha 8-10 fokra volt csak felfűtve a sátor, vagy a világítás 1/3-a nem működött és a pályák sem voltak éppen kifogástalanok. (Egyébként a pályadíjak nem sokkal maradnak el a budapesti áraktól). El tudom képzelni, hogy a Haladás stadion fenntartása miatt nem jut pénz a teniszsátor működtetésére, holott nem jelenthet gondot a Stadionra költöttnél nagyságrendileg lényegesen kevesebb pénz biztosítása a teniszsátorra. Jól emlékszem, hogy amikor a 15-16 milliárd forintos Stadion építése/tervezése volt, akkor több városvezető is megígérte, hogy a teniszsport nem fog hátrányt szenvedni, az építés miatt megszűnő 7 db teniszpálya (parkolóknak kellett a hely) helyett a Sportligetben biztosítanak játékteret. Úgy látszik, az ígéret hamar elfelejtődött.

Tisztelt Alpolgármester Úr és tisztelt Bizottsági Elnök Úr! Kérem, hogy segítsenek, hogy a sportligeti teniszsátor ebben az évben is október közepétől április közepéig kulturált sportolási lehetőséget biztosítson a teniszezni vágyó fiataloknak és felnőtteknek.

Tisztelettel,

Spitz Zoltán

Az üggyel kapcsolatban egyébként már mi is kaptunk egy levelet és kinyomoztuk, hogy mi áll a háttérben – pénteken publikáltuk a cikket. A Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezetője, Karácsony Krisztina elárulta, hogy nem spórolás, hanem egy beruházás miatt van esély arra, hogy nem biztosítanak idén télen a teniszezőknek fűtött sátrat a Sportligetben. Viszont még korai stádiumban vannak a tárgyalások a felújítással kapcsolatban, így az is könnyen meglehet, hogy idén is lesz sátor.

Haladás VSE tenisz (Sportliget)
Mészáros Zsolt
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport