Sopron újra várja az éneklő ifjúságot

A koronavírus-járvány okozta kényszerszünetet követően, április 17-én, szerdán, a Liszt-központban folytatódik az Éneklő Ifjúság koncertek hagyománya Sopronban.

Az idén épp 90 éves mozgalom helyi hangversenyére február 15-ig várják a gyermek- és ifjúsági kórusok jelentkezését, elsősorban Győr-Moson-Sopron és Vas vármegyékből, de az ország más pontjairól is.

A kórusmuzsika örömet ad minden életkorban.
Szalay Károly

„Az Éneklő Ifjúság kórustalálkozó és szakmai program is egyszerre. A koncert a legifjabb generáció énekkarai számára nyújt fellépési alkalmat és lehetőséget egymás megismerésére. A KÓTA minősítő rendszerének köszönhetően pedig az együttesek a kórusélet elismert, szakavatott képviselőitől kaphatnak visszajelzést, énektanárnak és kórustagnak egyaránt építő módon. Sopronban mindemellett a közös éneklés generációkon átívelő élményét is megtapasztalhatják majd a résztvevők – hiszünk abban, hogy a kórusmuzsika egy egész életen át örömet és közösséget adhat" – emelte ki Bognár László, a hangversenyt szervező 5. Szólam Alapítvány kuratóriumi elnöke. A soproni Éneklő Ifjúság hangverseny társszervezője a Pro Kultúra Sopron Nkft. Az esemény a KÓTA – Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége szakmai együttműködésével valósul meg.

Az Éneklő Ifjúság hangversenyre jelentkező együttesek előre bejelentett, szabadon választható műsort mutathatnak be a koncerten, ha viszont KÓTA-minősítést szeretnének szerezni, a programnak meg kell felelnie a minősítés kritériumainak. A találkozót a közös éneklés teszi még élvezetesebbé, ahol a gyerekek és fiatalok megtapasztalhatják, milyen egy 100 fős kórus tagjainak lenni. Amíg pedig a zsűri tanácskozik, a résztvevőknek a soproni Goldmark Énekegyüttes ad interaktív koncertet, megmutatva, hogy felnőttként sem kell felhagyni a kórusénekléssel.

A részletes felhívás a jelentkezési lappal a http://5.szolam.com/ weboldalon található.

Az Éneklő Ifjúság mozgalmat Bárdos Lajos zeneszerző alapította – a kórusok közössége idén emlékezik születése 125. évfordulójára. Az 1934. április 28-án, a budapesti Zeneakadémián megtartott első, nagy ifjúsági hangverseny emlékére minden tavasszal országszerte szerveznek Éneklő Ifjúság hangversenyeket a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége szakmai közreműködésével. Sopronban 1938-ban tartották a mozgalom első koncertjét, 2001-ben és 2023-ban pedig az énektanárok körében a szakmai-pedagógiai innovációt támogató „Éneklő Ifjúság Szakmai Napok és Koncertek" eseményét látták vendégül a városban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Ha további híreket és információkat is szeretne megtudni Sopronból és környékéről, iratkozzon fel az enyugat.hu facebook oldalára

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra