Nyert a Sopron ellen, ezüstérmes a Krasznai kupán a Körmend

Govnes 26 pontot dobott, Sharabidzet kiállították.

Szombat után, ma ismét Sopronban lépett pályára az Egis Körmend, NB1 A csoportos férfi kosárlabda csapata. A gárdák egyre inkább kezdenek verseny formában lenni, hiszen 2 hét múlva, október 11-én kezdődik a bajnokság.

Soproni támadással kezdődött a felkészülési találkozó. Aztán a körmendiek lendület bele, hat pontra húztak el Michell tanítványai. Ruják tartotta a lelket övéiben, egy pontra zárkóztatni is tudta a Sopront, ám egy időkérés után, mégis a vasiak hozták simán az első negyedet.

Darian Townes zsákolása állította meg a játékot, hiszen letörte a gyűrűt, így pedig jó 15 percig várni kellett, amíg a szakemberek átszereltek. A szünet a hazaiakat zavarta meg jobban, hiszen 3-11-es körmendi periódust követően kellett időt kérnie Sabáli Balázsnak. A hátrányt így is csak lassan tudta ledolgozni a Sopron.

Lassú indulás után, jó folytatás volt a piros-feketék ritmusa. A vasi csapat annyira belejött, hogy 10 pontra húztak el a soproniaktól.

Az utolsó negyedben a legnagyobb eseményt Sharabidze kiállítása szolgáltatta. A légiós lekönyökölte Dénes Gábort, a a körmendi játékost azonnal kiállították a játékvezetők. A Sopron kapaszkodott még, de fordítani nem tudtak. 5 pontos Körmend győzelmet hozott az összecsapás.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport