Kivonulnak az Európai Unióból a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok

Az erőforrásokat a világ más részeire helyezik át - közölték.

Mivel az Európai Unió intézményei és kormányai sokat költenek azokra a témákra, amivel az OSF is foglalkozik, ezért a világ más pontjaira fókuszálnak majd, ahol hatékonyabb lehet a működésük. Az Open Society Foundations szinte teljesen kivonul az Európai Unióból - tudta meg a Szabad Európa.

Mint írják, a múlt pénteken minden olyan magyarországi szervezet levelet kapott, amely részesül a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványai (Open Society Foundations, OSF) támogatásából. A levélben közölték, hogy a szervezet lényegében megszünteti tevékenységét az Európai Unióban, és a világ más részeire helyezi át forrásait.

A döntést azzal indokolják, hogy az uniós intézmények és kormányok jelentős összegeket fordítanak az emberi jogok, a szabadság és a sokszínűség témáira, és épp ezek a területek azok, melyeken az OSF is aktív. Azt írják, a jövőben Európára csak a „nagy, globális témákban betöltött szerepével összefüggésben” fognak összpontosítani.

Az OSF szervezeti átalakítását jövőre tervezik, már 2024-től megszűnhetnek az európai programjaik is - írta a lap.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet