Leállt a Stylben a termelés, kikapcsolták az áramot

Az igazgató azt ígéri, nemsokára újraindul a munka.
„A STYL-nek csak a bérleti díj tartozása a szombathelyi önkormányzat felé már 34 millió forint. Hétfőn pedig tudomásom szerint tartozás miatt az áramot is kikapcsolták a gyárban. Mindenesetre a dolgozókat hazaküldték áramhibára való hivatkozással másfél hétre. Közel 150-160 munkavállaló most nem tudja, mi lesz a sorsa. Csődbe ment-e vagy sem a gyár, mi lesz a munkahelyükkel, keressenek-e új állást.”

Ezt írta szerdán Facebook-posztjában Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő a szombathelyi Styl-gyárral kapcsolatban

Mivel máshonnan is azt hallottuk, hogy zavar van a nagynevű üzemben, és senkit nem tudtunk telefonon elérni a gyárban, délután kimentünk a helyszínre.

Az üzemben láthatóan valóban nincs termelés és a folyosókon sem tudtuk felkapcsolni a lámpákat. Sötétek voltak az italautomaták is.

„Nincsenek adósságok, nincs baj"

- ezt már Radics Tibor általános igazgató mondta, amikor összetalálkoztunk vele az egyik folyosón.

Azt mondta, éppen akkor egyeztetett Horváth Attila gazdaságért is felelős alpolgármesterrel, akivel tisztázták a helyzetet, és abban maradtak, hogy a cégnek nincs tartozása az önkormányzat felé.

Hozzátette, nagy hibát követett el a vezetőség, amikor nem újította meg időben a cég áramszolgáltatói szerződését, mindössze néhány napot csúsztak ezzel, de a szolgáltató ezért kikapcsolta az áramot.

Így lel kellett állítani a termelést, az alkalmazottak most otthon vannak.

Annyi a feladat, hogy megkössék az új szerződést, abban bízik, a jövő hét második felében ismét elindul a munka, annál is inkább, mert teljesíteni kell a külföldi szerződéseket.

„Megrendelésünk van bőven” - tette hozzá az igazgató, aki szerint akár 20-30 új embernek is tudnának munkát adni.

Lapunk kérdésére, hogy miért van felszámolás alatt a korábban a gyárat üzemeltető STYL Manifattura Ruhaipari Kft, az igazgató azt a választ adta, hogy ennek nincs jelentősége, a dolgozókat és az üzem működtetését a tulajdonos, a SVR Design Ruhaipari Korlátolt Felelősségű Társaság vette át.

„Nem értem, miért akarja mindig mindenki temetni a Stylt” - tette fel a költői kérdést Radics Tibor, aki szerint sem a kormány, sem az önkormányzat nem segített a cégnek a nehéz években.

Lapunk megkereste az ügyben az önkormányzatot is, ahonnan időközben meg is érkezett a válasz, amit itt olvashat Az önkormányzat szerint 110 millió forinttal tartoznak a Puskás Tivadar utca ruhaipari cégei 2023. September 21. 14:40 .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság