Felújítják a Sugár úti futópályát

Képviselői előterjesztésére világítást kap a rekortános pálya, de a MASZ is fejlesztésre készül.

Jövőre már nem csak napkeltétől napnyugtáig vehetik igénybe a futás szerelmesei a Sugár úti atlétikai sportcentrum futópályáját, ugyanis a szombathelyi közgyűlés csütörtökön megszavazta: villanyvilágítást kaphat a rekortánnal borított sportpálya. A közgyűlésen dr. Czeglédy Csaba MSZP-s képviselő szólalt fel a pályafelújítás szükségességének ügyében.

– Tavasz óta többször is előterjesztettem a szombathelyi képviselőtestület ülésén, hogy kellene világítás a Sugár úti rekortános futópályára, ugyanis sokan használnák azt szürkület, illetve sötétedés után is. Ez főleg az ősztől tavaszig tartó időszakban van így, amikor nagyon hamar sötétedik – mondta a Nyugat.hu-nak Czeglédy, aki az elmúlt időszakban nem tett le arról, hogy az ügyet napirenden tartsa. A képviselő maga is tagja a szombathelyi futóközösségnek, többször használta már az említett pályát, valamint többen is felvetették már neki, hogy szükség lenne erre a beruházásra, ő pedig felkarolta az elképzelést.

Czeglédy javaslatára rábólintott a közgyűlés, világítást kaphat a futópálya
Mészáros Zsolt

Csütörtökön a közgyűlésben az a döntés született, hogy egyeztetnek a Magyar Atlétikai Szövetséggel (MASZ), ugyanis tervben van egy atlétikai fejlesztés a Sugár úti centrumban – mind a futópályát, mind a dobóterületet beleértve. Év elejéig eldől, hogy a MASZ fejlesztése megvalósul-e jövőre Szombathelyen. Ha nem, akkor a SZOVA szerepeltetheti üzleti tervében a világítás kiépítését, ami maximum tízmillió forintos költség lehet.

Szintén a Sugár úton valósulhat meg egy, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) által támogatott beruházás. A nemzetközi szövetség (FIBA) ugyanis több tagországának is támogatást nyújt úgynevezett B33-as pályák kialakítására – egy ilyen épül Szombathelyen is. A magyar szövetség palánkot és speciális borítást biztosít az építkezéshez, míg az önkormányzatnak hatmillió forinttal kell beszállnia a költségekbe. A kosárpálya kialakítása kapcsán került napirendre ismét – Czeglédy Csaba előterjesztésében –, hogy akkor a futópálya felújítása is valósuljon meg – utóbbiban is egyhangú döntés született.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport