Szemét, mocskos disznó! – szoktuk vad dühünkben embertársainkhoz vágni, amiben annyi az igazságtalanság, amennyit három szó képes egyáltalán kifejezni. Egyrészről nem lenne sertésünk mocskos, ha szaros ól helyett egy ötcsillagos szálloda elnöki lakosztályát bérelnénk neki. Szemetet sem turkálna, ha arany edényében jutna hozzá ahhoz, amit egy kínai vendéglő az étlapján kínálni szokott.
Amerikában szokás háziállatként sétáltatni a főutcán, mert mutatós, nem ugat, és nem kergeti meg sem a macskát, sem a postást. Szobatisztaságra is annyi idő alatt ránevelhető, mint egy kutya. Nincs mit csodálkozni, az etológusok szerint semmiben sem marad el az intelligencia tesztek kitöltésében, mint megszokott házi barátaink. Tulajdonképpen megmagyarázhatatlan, hogy miért vagyunk előítéletesek a dejsznóval szemben, holott szinte az utolsó porcikájáig felfaljuk?
Sőt, csak az ember képes akkora perverzióra, hogy ezt az állatot visszatöltve a saját belébe, kolbásznak becézni. Oké, nem kóser a kaja, de az a zsidó dobja rá az első követ, aki még nem szalonnázott belőle jóízűen.
Böllérkéshegyre menő vitát lehetne arról folytatni, melyik is a legfinomabb része a cocának. Én még az alvadt vérét is szeretem, jó hagymásan, némi paprikával és paradicsommal, de most biztosan hányingerrel küszködnek vega olvasóim. Egy szó, mint száz, hiába szűzérme, a pecsenye hús, vagy a csontos karaj, nekem az oldala a legkívánatosabb. Minnél húsosabb, annál jobb. (Ezért fontos jóban lenni a hentessel, mert ő mindig tud kívételezni a kedvenc vásárlójával, egyszerűen másként vág a kése.)
A sült oldalast meg annyiféleképpen lehet elkészíteni, ahány ember, szokás, kontinens van a világon. A mexikóiak például chili paprikát, mustárt, gyömbért kevernek egybe, és azzal masszírozzák be a húst, ami egy nap után már süthető is. A gasztróban komoly hagyományokkal rendelkező római patríciusok meg mézes bort öntöttek alá, és avval locsolgatták, míg olyan nem lesz a hús színe, mint kedvenc egyiptomi rabszolgájuk bőre. De a barbárok sem mentek tanácsért a szomszédba, nekik jó volt alá a sör is.
Ma sem tudom eldönteni, hogy melyik a jobb, édes vörösborral, vagy mézes fehér borral aláönteni, vagy választani egy jó minőségű búzasört, és ezt löttyenteni alá. Ha valaki a sörös változatra vágyik, javaslom, hogy tizenöt deka cukrot karamellizáljon meg gyönge tűzön, és ezt keverje össze a sörrel. Amikor összeért, mehet is a husika alá, meghálálja. Nyugodtan lehet kísérletezni, én például egyszer húslevest nyomattam alá, és senki nem köpte ki.
De kezdjük az elejéről. Az oldalast a hentes mindig egy csíkban vágja hozzánk, amit otthon kell kisebb darabokra vágni. Minél kisebb a darab, annál inkább körbe fog sülni, a lényeg, hogy a csontok mentén kell bevágni. Sóval, fekete borssal, fokhagymával bedörzsölöm, és hagyom állni egy-pár órát a hűtőben. Aki akarja, mézes-mustárba is fürdetheti, az se rossz. Sőt, bármi lehetséges (kömény, borókabogyó, gyömbér, curry).
Elősütni ajánlott, mert ez egyben tartja a későbbi ízeket. Vagyis zsíron, vagy olajon, illetve félig olajon-félig vajon jól odapörkölök neki, minden oldalát, nem kell félni, nem lehet elégetni, de a magyar ember csodákra képes, tehát egy idő után higgyünk a szemünknek, ha aranybarna, vége. Már csak a sütőbe kell betolni, amihez én római cserepet használok, vagyis a szalonna zsírját pörcre pirítom, belevágok 5-szem gerezd fokhagymát, amit felébe vágok, esetleg póréhagymát karikában.
A pároláshoz mindig jól jön két-három alma, ami majd a tálaláskor vita tárgyát képezi. Tőlem, kerülhet bele pár szem gomba is, nem rontja el. Ha lusta vagyok, és nem csinálok mellé krumplipürét, akkor a kolompért megmosom, felébe vágom és héjastól a többiek mellé dobom. De a gyerekek miatt a krumplit inkább darabokra vágom, az almát is, együtt felteszem vízben főni. Amikor puha, leöntöm róla a vizet, a turmixgépemmel széttrancsírozom símára, ha még nem ízlik, teszek bele vajat, és egy pici tejet vagy tejszínt, esetleg sózom. A pürében az a jó, hogy örömmel átveszi majd az oldalas pecsenye levét, hmmm.
Ahogy írtam, aláönthetek sok mindent, a lényeg, hogy az oldalast először a zsíros részével lefelé teszem, lefedem, és 170 fokon hagyom egy órára a sorsára. Amikor az orrom már érzi az illatokat, akkor leveszem a fedelét, forgatom, és sűrűn locsolgatom. Az egészben a tál alján maradt cucc a legkirályabb, azt még másnap is érdemes kenyérrel kitunkolni. (Én éjjel csinálom, amikor mindenki alszik, és nem zavarok vele senkit. Meg is látszik rajtam e tapintat.)
Ezek után lássuk be, disznóság, hogy nyelvi fordulatainkban ennyi negatív asszociáció tapad a röfikhez.
Boldog Karácsonyt!
