Azért megy szabadságra az M1 műsorvezetője, hogy elmélyüljön a környezetvédelmi szakirodalomban

Csak remélni tudjuk, hogy ez alatt nem a téli séta előnyeit és a tojással szaporodó állatok felsorolását érti.

Alkotói szabadságra vonul az M1 egyik leghíresebb műsorvezetője, Fábián Barna – közölte az MTVA az állami hírügynökséggel csütörtök délután.

Mint írják, "a közszolgálati hírcsatorna oszlopos tagja csaknem harminc év munka után döntött úgy, hogy a nyári néhány hetes pihenés helyett hosszabb időre elköszön a nézőktől". Mindezt azért, hogy „tudományos szenvedélyének” szentelhesse idejét.

A jogász és agrármérnök végzettségű műsorvezető a következő hónapokban a környezetvédelem és a fenntartható gazdálkodás nemzetközi, elsősorban angol nyelvű szakirodalmában szeretne elmélyülni. A természet védelme mellett elkötelezett televíziós szakember szerint a tudomány, az egyes technológiai fejlesztések fontos összefüggésekre világítanak rá, és adnak releváns válaszokat, ugyanakkor a jövő szempontjából nem elhanyagolható az egyéni felelősség. Mint mondta, az embereknek lehetőségük van viselkedésükön és életmódjukon változtatni, és ha sokan döntenek a környezettudatos életmód mellett, óriási lépést tesznek az élővilág sokféleségének megőrzéséért, a természeti erőforrások védelméért, az élet minőségének fenntartásáért a Földön – írja közleményében az állami média.

Azt azonban csak remélni tudjuk, hogy ez nem azt jelenti, amit néhány hónappal korábban Fábián Barna a csatorna Hírek+ nevű rovatában produkált. A riporter itt olyan természetvédelemmel kapcsolatos információkat osztott meg a nézőkkel, mint például:

  • a sünök téli álmot alszanak
  • vannak állatok, amik tojással szaporodnak
  • miért jó télen sétálni
  • és hogy nem minden kismacska egyforma.
  • A műsorról korábban mi is írtunk, akkori cikkünket ide kattintva Stand-up comedy a köztévén: érdektelen történetek bizarr tálalásban 2022. July 17. 13:06 tudja visszaolvasni.

    Fábián Barnát a nézők egyébként péntek reggel láthatják utoljára szabadsága előtt adásban az M1-en.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet