Szalagkorlátnak hajtott egy Renault az M86-oson

Egy balra ívelő kanyarban padkára hajtott a sofőr, próbált korrigálni és egyszer sikerült is elkerülnie az ütközést, de azután kétszer is ütközött a szalagkorláttal.
A sofőrt a mentők kórházba szállították
TM/Nyugat.hu

Egy Renault személyautó hajtott padkára a menetirány szerinti jobb oldalon, egy balra ívelő kanyarban.

TM/Nyugat.hu

Az autót vezető férfi próbált korrigálni, de a jármű sodródni kezdett és megpördült, miközben kétszer is szalagkorlátnak ütközött.

TM/Nyugat.hu

A forgalom egy sávon haladhatott az érintett szakaszon. A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt egy-egy rövid időre mindkét forgalmi sávban megállították a járműveket.

Egy lengyel kamionsofőr az egyértelmű állj jelzés után tovább hajtott a belső sávban a rendőr mellett, majd a hibájára ráeszmélve többször is bocsánatot kért a nem kicsi bakiért.

A belső sávban érkező külföldi kamionsofőr nem gondolta, hogy neki is meg kellene állnia
TM/Nyugat.hu

A balesetet szenvedett Renault hátulján „T” betű jelezte a közlekedőknek, hogy a sofőr még tanulja a vezetést. Néhány hétig most színes jelölőfesték nyoma jelzi az aszfalton az arra haladóknak, hogy egy sofőrnek még nem sikerült tökéletesen elsajátítania a vezetési ismereteket.

T betű jelzi a kocsi hátulján, hogy a sofőr még tanulja a vezetést
TM/Nyugat.hu

Az úttestet az MKIF munkatársa takarította le a műszaki mentés után.

TM/Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló