Szendiszűcs Istvánnál kevés sokoldalúbb helyi művész van. Leginkább fotósnak tartja magát, de mellette keramikus, festő, sőt grafikái is vannak. A Facebookon pedig egy karikatúra oldala, Redman néven. Amit főszerkesztőnk egyébként imád. Például az ilyen képekért.
Hétfőn viszont a festményeiből nyílt kiállítás a Café Freiben, így varázsolva még nyolc-tíz ablakot a megszokottak mellé. (A kiállítás részben annak is köszönhető, hogy a Nyugaton nemrég egy nagy interjúban
Hordóországban sínylődik egy szombathelyi művész 2014. February 12. 08:11 mutattuk be az életét)
No, aggodalomra semmi ok, nem vágtak lyukat a falra, csak a kiállítás témája volt ez. Vagyis, hogy a hordóországban élő művész
Hordóországban sínylődik egy szombathelyi művész 2014. February 12. 08:11 mit gondol az ablakról. Nos, leginkább - ahogy ő fogalmaz - semmit.
Sokan azt gondolják, minden képünk szólni akar valamiről, mondani akarunk vele valamit, pedig ez nem így van. Mondok egy példát. Ott az a macskás kép, az úgy készült, hogy ülök a teraszon, meglátom a cicát, mondom jó, ez milyen jól mutatna a képen, akkor puff, odafestem.
Egy egyszerű hasonlattal meg is magyarázza, hogy mit gondol erről.
A művészet pont úgy túl van misztifikálva, mint a mangalica. Genetikailag egy és ugyanaz, csak az egyik kétezer forint per kiló, a másik kilenc.
Persze nem degradálni szándékozik sem magát, sem a kollégáit, csak egyszerűen nem akarja magát mások fölé pozicionálni. Gyorsan hozzá is teszi, hogy azért van ami a szívéből jön.
Még a vak is látja, hogy alig van ember a képeimen, hogy üresek a székek. Ha úgy vesszük, ez is egy jel. Azt hiszem, a magány jele. Az, hogy a lufik elszállnak, a terveimet, álmaimat jelentik. Aki ismer, tudja, korábban olyan voltam, mint a mérgezett egér, mentem össze-vissza. Most, hogy elhagytam a hatvanat, már jobban elvagyok otthon a fotelban. Festegetek, rajzolom a Redmant. Lustának is lusta vagyok, ezért mindig csinálok valamit
Az utóbbi öt évben amúgy is rájár a rúd. Anyagilag a
béka segge alatt
van, de novemberben még be is törtek hozzá.Szerencsére ez a kis ház az enyém, amiben lakom, de mire kifizetem a rezsit, alig marad pénzem, január elejétől mostanáig 15 ezer forintból kellett kihúznom, nem is csoda, hogy most már csak körülbelül harminc forint van a zsebemben. Ha nem lennének a barátaim, már régen éhen döglöttem volna.
Bizony szomorú ezt hallani, egy olyan művésztől, akinek nagyon is klassz képei vannak, több elismerést érdemelne, szóval csak biztatni tudunk mindenkit, ha teheti nézzen be, vegyen képet, higgyék el, a nappaliból pont hiányzik egy Szendiszűcs!