Figyeljen, hétfőtől jelentős forgalmi korlátozások lesznek a Szent Márton utcai kereszteződésben Szombathelyen

Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani, a buszok pedig új útvonalakon közlekednek.

Megkezdik a távhősök a közművek cseréjét, ezért június 12-től újabb korlátozásokra kell számítani a Szent Márton utcai kereszteződésnél - közölte az önkormányzat pénteken.

Folytatódik a város legnagyobb kereszteződésének felújítása
Mészáros D. Zsolt

"Ez a művelet teljes szélességében érinti a Szent Márton utca burkolatát, ezért folyamatos útlezárásokra kell számítani." - tették hozzá.

A csere ideje alatt így csak egy-egy sávon lehet haladni.

A városháza közölte, június 20-ig a gázművek is tovább dolgoznak a területen, így továbbra sem lehet jobbra kanyarodni a Szent Márton utcából a Vörösmarty utca irányába.

Változik a buszközlekedés is

A felújítás érinti a buszok menetrendjét is, emiatt az aluljárónál lévő mindkét buszmegállót ideiglenesen megszüntetik. A buszok így új útvonalon, a Wesselényi utcán keresztül közlekednek, ahol több helyen megtiltják a parkolást.

A változások a következő járatokat érintik:

  • 2A – Vasútállomás felé
  • 6 – Mindkét irányba
  • 7 – Mindkét irányba
  • 9 – Mindkét irányba
  • 12 – Mindkét irányba
  • 20A – Vasútállomás felé
  • 20C – Vasútállomás felé
  • 21 – Mindkét irányba
  • 21A – Mindkét irányba
  • 27 – Mindkét irányba
  • 27A – Mindkét irányba
  • 29A – Vasútállomás felé
  • 30Y – Mindkét irányba
  • 5H – Mindkét irányba
  • 6H – Mindkét irányba
  • 10H – Mindkét irányba
  • A 7-es 10H, 27, 27A és 30Y járatok a lezárásból adódó késések megelőzése érdekében a Vasútállomás és az Autóbusz-állomás között a Szelestey László utcán (Autóbusz-állomás felé), Széll Kálmán utcán (Vasútállomás felé), valamint a Petőfi Sándor utcán közlekednek.

    A 2A, 6-os, 6H, 9-es, 12-es, 20A, 20C, 21-es, 21A és 29A járatok a Vasútállomás felől változatlan útvonalon közlekednek, míg a Vasútállomás felé a Wesselényi utca – Széll Kálmán utca útvonalon közlekednek.

    Az 5H járatok változatlan útvonalon közlekednek, azonban az Aluljáró (Szent Márton út) megálló helyett az Aluljáró (Thököly utca) megállóhelyen állnak meg. - közölte a Blaguss weboldalán, ahol megtalálja a további részleteket.

    A korlátozások hétfőtől élnek, és visszavonásig érvényesek.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet