Itt a Szentgotthárdról induló 2023-as Tour de Hongrie útvonala!

2015-ben, 2016-ban és 2017-ben Szombathelyt is érintette az országúti kerékpáros körverseny.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Szentgotthárdról indul az idei Tour de Hongrie 2023. February 08. 16:10 idén Szentgotthárdról indul a Tour de Hongrie. Információink szerint a szentgotthárdi önkormányzat 20 millió forinttal támogatja a versenyt, plusz díjmentesen adja ki a területfoglalási és útvonal-használati engedélyeket.

Most pedig lerántották a leplet az országúti kerékpáros körverseny teljes útvonaláról is. Szentgotthárdi rajt, budapesti záróetap, 879 kilométer, 7554 méternyi szintemelkedés, három sprintszakasz és két új hegyi befutó vár a 44. Magyar Kerékpáros Körverseny mezőnyére 2023 májusában – jelentették be a február 28-án Budapesten tartott gálán.

Tour de Hongrie Szervezőbizottság

1. szakasz: Szentgotthárd – Szentgotthárd (168 km)

  • Rajt: 2023.05.10. (szerda), Szentgotthárd, Polgármesteri Hivatal, Széll Kálmán tér
  • Befutó: Szentgotthárd, Sport- és Szabadidőközpont, Kossuth Lajos utca
  • A 44. Tour de Hongrie Nagy Rajtjának Szentgotthárd ad otthont. A karaván délkelet felé indul útnak az Őrség szívébe, majd Zalalövőnél északra fordul, hogy aztán Körmend megkerülésével haladjon tovább Szentgotthárd felé. A versenyzők két kört tesznek meg a kijelölt útvonalon, miközben két hegyi és három gyorsasági részhajrá vár rájuk. A 167 kilométeres etap egyértelműen a sprintereknek kedvez.

    Magyarország legnyugatibb városa, Szentgotthárd története során először láthatja vendégül a Magyar Kerékpáros Körverseny mezőnyét. A Vas vármegyei település a szlovén, az osztrák és a horvát határ, valamint az Őrség közelsége miatt igazán különleges atmoszférát teremthet a verseny nyitónapjához, amire sok külföldi szurkolóra is számítanak a szervezők.

    Tour de Hongrie Szervezőbizottság

    2. szakasz: Zalaegerszeg – Keszthely (175 km)

  • Rajt: 2023.05.11. (csütörtök), Zalaegerszeg, Göcseji Múzeum, Batthány Lajos utca
  • Befutó: Keszthely, Georgikon utca
  • A második etapon Zala megye székhelye, Zalaegerszeg debütálhat a Tour de Hongrie rajtvárosaként. A mezőny útja innen Nagyvázsonyba vezet, majd a karaván délre fordul, hogy elérje a Balaton-felvidéket. Három gyorsasági és két hegyi részhajrá teljesítését követően Keszthelyen, a Festetics-kastély szomszédságában a sztársprinterek szállhatnak harcba a győzelemért a 175 kilométeres, mindössze 900 méternyi szintemelkedést tartalmazó szakaszon.

    Zalaegerszeg Tour de Hongrie-debütálására eredetileg 2017-ben került volna sor, egy hatalmas vihar azonban elmosta a verseny első szakaszának befutóját. A zalai vármegyeszékhely most, hat évvel később rajtvárosként debütálhat a Magyar Kerékpáros Körversenyen.

    A kerékpársport hosszú ideje fontos szerepet töltött be Keszthely életében, hiszen már az 1930-as Tour de Hongrie útvonalának is részese volt a Balaton-parti város, mely tizennyolcadik alkalommal lesz házigazda. A siker itt különösen jó ómen: a legutóbbi két keszthelyi befutó győztese (Mihkel Räim 2016-ban, Manuel Belletti 2018-ban) végül az összetett versenyt is megnyerte.

    Tour de Hongrie Szervezőbizottság

    3. szakasz: Kaposvár – Pécs (180 km)

  • Rajt: 2022.05.12. (péntek), Kaposvár, Csiky Gergely Színház, Rákóczi tér
  • Befutó: Pécs, Állatkert
  • A hegyi menők számára kulcsfontosságú, 180 kilométeres szakasz következik május 12-én. Egy rövid kaposvári kört követően a mezőny délre fordul, és a Mecsekbe érve két kört tesz meg a hegyek között. A legnagyobb kihívást pécsi hegyoldal, a Bárány utca jelenti majd a bringásoknak: a másfél kilométer hosszú, átlagosan 12 százalékos emelkedőt háromszor kell leküzdeniük, mielőtt a Pécsi Állatkert előtt célba érnének. A három gyorsasági és a hat hegyi részhajrá, illetve a 2500 méter feletti szintemelkedés izgalmas etapot ígér.

    Kaposvár zsinórban harmadik éve adhat otthont nagy presztízsű kerékpárversenynek. 2021-ben Phil Bauhaus győzött itt a Magyar Körverseny nyitónapján, 2022-ben pedig a Giro d’Italia harmadik szakasza rajtolhatott Somogy vármegye székhelyéről. A Tour de Hongrie mezőnye immár ötödik alkalommal látogat a Dunántúl egyik legfontosabb gazdasági, kulturális és sportközpontjába.

    Pécsett 130 éves a kerékpározás – az első klub 1894-ben szervezte meg az első hazai távolsági kerékpárversenyt Pécs és a Főváros között. A Magyar Körversenyben 1927 óta 19 alkalommal adott otthont egy-egy rajtnak, sprint-, vagy éppen hegyi befutónak Baranya vármegye székhelye. Magyarország ötödik legnagyobb településén legutóbb 2004-ben járt a mezőny – akkor az ausztrál Phillip Thuaux diadalmaskodott. A kerékpársport pécsi rajongói 19 éve várják, hogy a Tour de Hongrie ismét a városba érkezzen.

    Tour de Hongrie Szervezőbizottság

    4. szakasz: Martonvásár – Dobogókő (206 km)

  • Rajt: 2023.05.13. (szombat), Martonvásár, Brunszvik-kastély
  • Befutó: Dobogókő, parkoló
  • A verseny öt kategorizált emelkedőt tartalmazó, 206 km hosszú királyetapja Martonvásárról, a Brunszvik-kastélytól rajtol. Az észak felé haladó mezőny életét előbb három gyorsasági részhajrá színesíti Etyeken, Bicskén és Esztergomban, majd a Pilis csúcsai felé veszik az irányt. Az amatőr és a profi kerékpárosok közkedvelt edzés útvonalán haladva, három kört is megtesznek a versenyzők a Pilisszentkereszt, Csobánka, Pilisvörösvár, Pilisszántó útvonalon. A pilisszántói meredek emelkedő harmadik teljesítése után Dobogókő következik, mely a Tour történetében először lesz hegyi befutó házigazdája. A 2646 méternyi szintemelkedést tartalmazó szakaszon szinte biztosan eldől az összetett győzelem sorsa.

    Martonvásár idén debütál a Tour de Hongrie útvonalában rajtvárosként, a mezőny ugyanakkor visszatérő vendég a régióban. Tavaly a Csákvár – Székesfehérvár szakasszal indult útjára a körverseny, akkor a Jumbo-Visma versenyzője, Olav Kooij diadalmaskodott.

    Dobogókő Magyarország egyik legnépszerűbb kerékpáros célállomása, 2023-ban pedig a legnehezebb arcát mutathatja meg. Pilisszántó felől előbb egy igazi falat kell megmászniuk a versenyzőknek (1,8 km; 9%), majd egy rövid lejtmenet következik Pilisszentkeresztig, ahonnan kezdetét veszi a hét kilométeres csúcstámadás. Az 5,2 százalékos átlagemelkedés ugyanakkor csalóka: az emelkedő az utolsó kilométeren kienged, így óriási csatákra, taktikai harcra lehet számítani az etapon.

    Tour de Hongrie Szervezőbizottság

    5. szakasz: Budapest – Budapest (150 km)

  • Rajt: 2023.05.14. (vasárnap) Budapest, Műegyetem rakpart
  • Befutó: Budapest, Műegyetem rakpart
  • A Főváros alapításának 150. évfordulóján egy 150 kilométeres etappal tér vissza a Tour de Hongrie Budapestre. A mezőny a budai rakparton, a Műegyetem elől indul útnak, majd Budapest legikonikusabbb látványosságai előtt tizenötször halad el egy csaknem tíz kilométeres körpályán, mielőtt visszatérne a rajt- és célhelyszínre. A Gellért-hegy, a Budai Várnegyed, a Széchenyi Lánchíd, a Parlament vagy a Margit-sziget egyaránt festői hátteret biztosítanak a vélhetően sprintbefutóval végződő szakasznak.

    Budapest a leggyakoribb házigazda a Tour de Hongrie történetében: a főváros már 77 alkalommal adott otthont egy-egy rajtnak vagy befutónak. Innen indult útjára a verseny első kiadása 1925-ben, csakúgy, mint az 1960-as évekig az összes Magyar Körverseny, 2006-ig pedig négy kivételtől eltekintve mindig itt ért célba a karaván. Utoljára 2021-ben járt itt a mezőny: két éve a Trek – Segafredo kerekese, Edward Theuns győzött a Hősök terén.

    Tour de Hongrie Szervezőbizottság

    Öt nap, nyolc megye

    Az ötnapos viadal 2023-ban összesen nyolc vármegyét érint: Vas, Zala, Veszprém, Somogy, Baranya, Fejér, Komáron-Esztergom és Pest. A karaván útja 71 településen visz keresztül, melyek közül nyolc rajt- vagy célvárosként, további kilenc pedig gyorsasági részhajrá házigazdájaként kaphat kiemelt figyelmet.

    Összesen 15 kategorizált emelkedő szerepel a 2023-as Tour útvonalában – ez 200 óta a legtöbb a versenyen. A hét-hét második és harmadik kategóriás hegy mellett egy első kategóriás, a Dobogókő adhat lehetőséget a hegyi pontok gyűjtésére. A 879 kilométeres össztáv a harmadik leghosszabb az új évezredben.

    Az eddigi nevezések alapján már most látható, hogy a számukra ideális útvonal idén is Magyarországra vonzza a világ legjobb országúti sprintereit. Dylan Groenewegen, Fabio Jakobsen, Matteo Trentin, Alvaro Hodeg, Juan Sebastian Molano, Itamar Einhorn, Arvid de Kleijn és Mihkel Räim már most szerepelnek a verseny előzetes rajtlistáján.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Sport