A szervezők július 25-ig még fogadnak előnevezéseket.
Augusztus 1-én 13. alkalommal rendezik meg a Szentgotthárdi Csata
Emlékfutást. A szervezők külön futamot indítanak az óvodásoknak és az
iskoláskorúaknak, a mozgáskorlátozottaknak és más fogyatékkal élők számára pedig úgynevezett parafutamot is szerveznek. A 9,5 km-es főfutamban összesen 6 korosztályban indulhatnak a versenyzők, díjazzák az abszolút sorrend legjobbjait, külön a legjobb szentgotthárdiakat. A hobbifutam távja a szentgotthárdi csata évére utalva idén is 1664 méter lesz.
Előnevezni július 25-ig lehet, eddig már több mint 130 futó élt a lehetőséggel Szentgotthárdról, Vas megyéből, valamint az ország számos pontjáról és külföldről is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!