Meghalt Szepesi György sportriporter

96 éves volt, ő közvetítette az Aranycsapat meccseit.

Kilencvenhat éves korában meghalt Szepesi György sportriporter, a magyar rádiózás egyik legnagyobb alakja - tudta meg a Nemzeti Sport.

Az 1922-ben született Szepesi 1945-ben kezdett dolgozni a Magyar Rádiónál. Három évvel később már olimpiáról is közvetíthetett, Londonban debütált, majd utána rendszeres tudósítója lett a játékoknak, utoljára a következő londoni olimpiáról, 2012-ben jelentkezett be.

Szepesi György 95 évesen
goal.com

Szepesi neve legjobban a futballal forrt össze, sokan az Aranycsapat tizenkettedik játékosának tartották. Ő közvetítette Puskásék meccseit is, köztük a legendássá váló 6:3-at is. A sportriporter természetesen a vb-knek is elmaradhatatlan résztvevője volt, 1954 és 2010 között közvetített a tornákról.

1979 és 1986 között a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökeként tevékenykedett, 1982 és 1994 között a FIFA végrehajtó bizottságának tagja volt. MLSZ-elnökként döntő szerepe volt Puskás Ferenc 1981-es, első hazatérésében 25 éves emigráció után.

Pályája során sok díjat és elismerést elnyert, a FIFA Érdemrendjétől, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Olimpiai Érdemrendjétől (ezüst fokozat, 1995) a Pulitzer-emlékdíjon át (2002) a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) életműdíjáig (2016).

Szepesi György 2015-től a FourFourTwo magazin magyar kiadásának tiszteletbeli főszerkesztője volt. A Puskás Ferencné által létrehozott Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány 2015-ben díjat nevezett el róla, amelyet minden évben egy magyar sportújságíró kap egymillió forintos pénzjutalommal.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport