Valami sziszeg a Földünkön 36 km magasan, csak nem az UFÓk?!

A NASA egyik kutatóballonja rögzítette a hangokat, a tudósok is csak találgatnak.

Titokzatosan sziszegő és sípoló hangokat rögzítettek a NASA egyik kutatóballonjára szerelt infrahangmikrofonok 36 kilométeres magasságban - írja a LiveScience tudományos ismeretterjesztő portál.

A kutatóballont az amerikai űrügynökség még 2014. augusztus 9-én, egy tanulói program keretében bocsájtotta fel. A léggömb 9 óra alatt 725 kilométeres távolságot tett meg, és egészen 37,5 kilométeres magasságig emelkedett. A most kiadott hangfelvételt az eszköz valahol Új-Mexikó és Arizona állam határa felett rögzítette.

Infrahangról, tehát 20 Hz alatti frekvenciájú hangokról van szó, ezeket az emberi fül nem érzékeli. Ha a felvételt felgyorsítjuk, hallhatóvá válik. Az infrahangra jellemző, hogy rendkívül nagy, akár több ezer kilométeres távolságra is terjedhet. A mostani felvétel különlegességét az adja, hogy léggömbbel ilyen magasan korábban még nem tanulmányoztak infrahangokat.

A forrás eredetéről csak találgatni tudnak a szakemberek, de gyakorlatilag bármi lehet: származhat a ballon útjába kerülő farmok valamelyikéről, lehetnek az óceán hullámai, légköri turbulencia, távoli vihar, földrengés vagy éppen a léggömb kábeleinek vibrációja. A szakemberek mindenesetre izgalomba jöttek a felfedezéstől, így 2015-ben újabb magaslégköri ballon indítását tervezik - írja az origo.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál