Miért kellett Szita Bencének meghalnia?

Egy ország kérdezi azóta, hogy november 3-án, a fészerlaki öreg temető gödrébe elásva megtalálták a brutális kegyetlenséggel meggyilkolt kisfiú tetemét. A legújabb fejlemény szerint kedden részletes beismerő vallomást tett P. Erika, a megölt felsőmocsoládi kisfiú nevelőapjának volt élettársa. A sokakat megrendítő kegyetlen gyilkosságról, és a lehetséges okokról Dr. Buda Botond ideggyógyásszal beszélgetünk…

- Kezdjük azzal, amiben ez a kaposvári gyilkosság „más” mint a többi. „Szokatlan” abban, hogy kiagyalója egy rendezett egzisztenciájú családanya. Aki ráadásul saját (volt) nevelt kisfiát, egy kisgyermeket mészároltatott le, valószínűleg hidegvérrel, beszámítható tudatállapotban. Nehéz megérteni, megemészteni, miért…

- Igen, az erőszakos bűncselekmények elkövetése lényegesen gyakoribb a férfiak körében. A statisztikai adatok szerint a nők sokkal ritkábban ölnek. Viszont azt is ki lehet jelenteni, hogy ha gyilkolnak, azt nem ritkán rafináltabban teszik, s gyakoribb az előre megfontoltság is. A kaposvári gyermekgyilkosság valóban nem hétköznapi eset. Az eset külön sajátossága, hogy nő nem saját maga – vagy legalábbis nem egyedül – hajtotta végre a szívszorító tettet.

P. Erikával Lilla, a lánytestvér / forrás: hir24.hu
Nyugat.hu

- Miért is vont be másokat, hiszen később ezzel bukott le…

- Még a legelvetemültebb gyilkos sem szívesen néz szembe az áldozatával; ehhez végtelenül kiégett lélek kell. Ráadásul ebben az esetben P. Erika már több éve közeli viszonyban állt az áldozattal, heti-napi rendszerességgel találkozhattak. Ilyen kapcsolati háttérrel nehéz szembenézni az áldozattal, különösen, ha az egy gyerek. Még ha gyűlöli is – ez a falat egy visszaeső férfi gyilkosnak is megakadna a torkán. Valószínűsíthető, hogy ezt a helyzetet akarta elkerülni vagy enyhíteni a nő, ezért bérelte fel a két hajléktalant. Akarhatott persze alibit is magának, s az sem kizárt, hogy egyszerűen biztosra akart menni: szüksége volt két erős férfire, akik a piszkos munkát elvégzik. Kegyetlenül hangzik, de talán nem ő akart ásni, holttestet cipelni.

- Felfoghatatlan, hogy jut el valaki idáig? Megölni egy ártatlan gyereket?

- Azzal, hogy kiből és miért lesz gyilkos, a kriminálpszichológia tudománya és szakkönyvek sokasága foglalkozik. Az emberben fajtársai életének kioltásával szemben bonyolult és erőteljes gátlások működnek. Valószínű, hogy ez a biológiai, pszichés, szociális és morális gátlómechanizmus lényeges eleme lehetett az ember kiemelkedésének az állatvilágból. Még a magasabb rendű állatoknál sem ritka jelenség, hogy – a szaporodási vagy a fajfenntartási ösztön nyomására, akár csupán egy jobb falat élelemért – fajtársuk életét habozás nélkül kioltják. Az emberben ezzel ellentétben optimális esetben igen erős fék gyanánt működik a „ne ölj” parancsa.

Szita Bence
web

- Miért oltódhat ki ez a parancs?

- Például hirtelen indulatból. P. Erika esetében azonban bizonyára nem ez lehetett a kiváltó ok, hiszen róla úgy hírlik, hogy heteken át tervezte a gyilkosságot. Vannak persze olyan sajátos idegrendszeri állapotok, betegségek is, amelyek hatására ez a fék meggyengül. A kriminalisztika ismer olyan nagy port felvert eseteket, amikor például az agyban, a mandulamagban növekvő daganat, vagy itt lezajló oxigénhiányos agysejtkárosodás vezet az agresszió kontrolljának megszűnéséhez. Az ilyen ritka szervi elváltozások mellett persze komoly szerepe lehet az érzelmi-indulati háttérnek, az egyén szocializációjának is. Elképzelhető – bár biztosat egyelőre nem tudhatunk erről -, hogy az elkövető hölgyben évek óta forrtak valamiért az indulatok.

- Tételezzük fel, hogy a hölgy beszámítható tudatállapotban tervelte ki a gyilkosságot. Mi lehetett az a nagyon erős belső motiváció, ami kioltotta a „ne ölj” elemi parancsát? Olvasni, hogy korábban együtt élt az áldozat édesapjával. A pár anno Szita Bencével, Sándor korábbi házasságából származó nagylányával, Lillával és Erika kisfiával lakott együtt. A két fiú azonban nem jött ki egymással. Néhány hónap után a férfi úgy határozott, jobb, ha különmennek.

- Elképzelhető, hogy P. Erika hónapok óta őrlődött, megoldást akart találni arra, hogy a férfival újra szorosabbra tudja fűzni a szálakat. Visszacsinálni azt, aminek vége szakadt. E szinte megszállott állapotban könnyen adódhat a sommás megállapítás: egyértelműen Bence tehet mindenről.

P. Erika kihallgatásra megy /forrás: MTI
Nyugat.hu

- A kisfiú bűnbak lett, aki ráadásul a nevelőanya fiával sem jött ki…

- Elképzelhető, hogy amennyiben a hölgy huzamosabb ideje, szinte rögeszmésen foglalkozott Bence vélt felelősségével a kapcsolat megromlásában, a végén már maga is teljesen logikusnak és elfogadhatónak tartotta a feltételezést, hogy a kisfiút likvidálni kell, hiszen ő minden baj forrása.
Az sem mellékes tény, hogy ez a kisfiú – ha úgy tetszik – úgy került ebbe a családba, mint Pilátus a Credoba, hiszen senkinek sem vér szerinti rokona. Kellő információk híján sok kérdés merül fel az emberben.

- Van egy féltestvér is, Lilla, aki P. Erikával, hiába szűnt meg a kapcsolata Sándorral, bizalmi viszonyban volt. Aki ráadásul a bűncselekményt megelőzően P. Erikánál lakott. Nagyon zűrzavarosak ezek a családi szálak…

- Kívülállóként gyanítom: annak, hogy a történet idáig fajulhatott, egyik alapvető oka az interperszonális, családon belüli kapcsolatok, érzelmi szálak bonyolult kuszasága.

Manapság nem csupán a széthullott, csonka családokban gyakoriak a pszichés zavarok, hanem legalább ennyi lélektani probléma adódik az úgynevezett mozaikcsaládok viszonyrendszerein belül is. Ezek a mozaikcsaládok úgy jönnek létre, hogy a felnőttek összeköltöznek, hozzák innen-onnan gyermekeiket, aztán egy ideig együtt élnek. Később pedig – akár már közös gyermek születését követően – gyakran állnak elő még ennél is bonyolultabb formációk. Ezek a mozaikcsaládok sokszor nagyobb lélektani drámák lehetőségét hordozzák magukban, mint az „egyszerű” csonka családok. Ebben a kaposvári „családban” (ha egyáltalán a történtek fényében ildomos e szó használata) valóban különösen bonyolult viszonyrendszerekkel szembesülhetünk, amelyek jóval kiszámíthatatlanabbak, nagyobb feszültséget hordozhatnak, mint egy átlagos családban.

A család
Nyugat.hu

- Talán, mert az egymáshoz fűződő kötelékek ideiglenesek, így nem erősek.

- Lazák, sérülékenyek és illékonyak ezek a kötelékek; a gyerekek a szülőkkel sodródnak, vagy egyszerűen légüres térbe kerülnek.

A kaposvári figyelmeztető jel is lehet: a zűrzavaros családi háttér áldozata ugyanis leggyakrabban a gyermekek, az ő pszichéjük sínyli meg leginkább az nyugtalan, változó, kiforratlan viszonyokat. A tragikus sorsú kaposvári családban ugyanakkor mégis adott volt egy kiegyensúlyozott, jól tanuló, „problémamentes” gyerek; ő volt Szita Bence. Ebben az esetben tehát a felnőtt nőszereplő lehetett az, aki a helyzetet – talán törést szenvedett párkapcsolatát - nem bírta elviselni, s végzetes tettre ragadtatta magát.

- A másik szál, amelyet szintén nem hagyhatunk szó nélkül, hogy ma Magyarországon százezer forintért fel lehet bérelni egy vagy két hajléktalant. (P. Erika ugyanis két kaposvári hajléktalant bízott meg a gyilkossággal, állítólag kétszázezer forintért: az 57 éves B. Józsefet és a 41 éves K. Józsefet)

- Valóban sokkoló információ, amely mellett nem szótlanul elmenni. Úgy gondolom, mindez a mindennapjainkban egyre közelebbről tetten érhető nyomorúságból is adódhat. Hajléktalanok ezrei élnek úgy a pokol legmélyebb bugyraiban, hogy lehetőségeik, kilátásaik a nullával egyenlők. Az önfenntartási ösztön azonban ilyenkor is parancsoló erővel munkál az emberben. Úgy tűnik, ez egyre gyakrabban elég ahhoz, hogy csekély külső nyomásra, akár „egy tál lencséért” felülíródjék a „ne ölj” tiltómechanizmusa.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Meggyilkolt kisfiúból nyereményjáték a TV2-n

Azt nem tudjuk, ki engedélyezhette ezt, azt viszont igen, hogy ehhez a húzáshoz képest a Mónika Show maga volt a mértéktartó közszolgálat.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet