Egy hajszálon múlt az SZKKA győzelme

Az EHF Európa Ligában is érdekelt Váci NKSE-vel játszott minap az SZKKA NB I-es csapata a Haladás Sportkomplexumban.

Ahogy azt az SZKKA hivatalos oldalán is írják, sérülés miatt Virág Noémi és Biljana Bandelier is hiányzott, de ennek ellenére remek szellemben kezdett a szombathelyi csapat. A lányok támadásban és védekezésben is nagyon odatették magukat, 7-5-ös vezetésüknél azonnal időt is kért a vendégek szakvezetője, Németh András.

A szombathelyiek ezután is folytatták a remek játékot. Emberhátrány ide vagy oda, két gólt is szereztek, így elhúztak három találattal is, 11-8-ra. A folytatásban felváltva estek a gólok, Tomasevics hozta a formáját és több fontos védést is bemutatott. Az első félidőt Gorilszka büntetője zárta, parádés első félidei játékukkal a szünetben kettő gól volt az előnyük, 15-13.

www.szombathelyikezilabda.hu

Mint írják, a második félidő elején gyorsan egyenlített a Vác, de Gorilszka hamar visszavette a vezetést. Kezdte elkapni a fonalat a vendégcsapat, így fordítani is tudott, de a szombathelyiek jól reagáltak és újra kettővel vezettek. 19-17-nél megint Németh András kért időt, majd megrázta magát a Vác és elhúztak három találattal.

22-25-nél Marosán György kért időt, melyből jól jött ki a csapat, zsinórban négy gólt berámoltak és 26-25-re már náluk volt az előny. Az utolsó percekre kezdtek fáradni a lányok, a Vác jobban bírta a hajrát. Agbaba góljával ugyan életben tartották a reményeket és feljöttek 29-31-re, de a vendégkapus fontos pillanatban mutatott be nagy bravúrt.

Hajszálon múlt az óriási bravúr, és hogy borítsák a papírformát, de végül a Vác örülhetett, a végeredmény 30-33.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport