SZKKA-sikerek a Student-kupán

Kézilabda nemzetközi utánpótlástornának adott otthont Szombathely.

Nyolcadik alkalommal került megrendezésre, ezúttal a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia szervezésében a Student Comfort Kupa Nemzetközi Utánpótlás kézilabdatorna Szombathely öt helyszínén. A hétvégi versenyben négy korcsoportban mintegy 83 mérkőzést játszottak a csapatok – számolt be az SZKKA honlapja.

Az U7-es lány korosztályban az SZKKA ezüstérmet, U8-ban szintén az SZKKA bronzérmet, U9-ben aranyérmet, U10-ben pedig a negyedik helyet szerezte meg. Remek hangulatú mérkőzéseket és izgalmas végjátékokat láthattak a szurkolók, akik szép számban látogatták a mérkőzéseket a helyszíneken.

Öt helyszínen versengtek a kézilabda-reménységek
szombathelyikezilabda.hu

A vasárnapi eredményhirdetésen közel ezer ember gyűlt össze, amely végig remek hangulatban zajlott, sok tapssal, mosolygós gyerekekkel és elégedett szülőkkel.

A díjakat Galambos Tamás a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia társadalmi elnöke adta át, amelynek a végén szép emlékekkel és ajándékokkal térhettek haza a kis kézilabda-palánták.

Az U7-es lány verseny végeredménye:
1. SK TALENT I. 5 5 0 0 101:18 10 pont
2. SZKKA IV. 5 4 0 1 101:44 8 pont
3. SK TALENT II. 5 3 0 2 59:41 6 pont
4. SZKKA I. 5 2 0 3 25:71 4 pont
5. SZKKA II. 5 1 0 4 20:76 2 pont
6. SZKKA III. 5 0 0 5 16:74 0 pont

Az U8-as lány helyosztók:
1. helyért: TALENT – KOZÁRMISLENY I. 14-8
3. helyért: ÉLES KISE – SZKKA III. 14-15
5. helyért: SZKKA II. – KSE BÓLY II. 12-3
7. helyért: SZKKA I. – NEMESVÁMOS 17-10
9. helyért: PÉCS – SZZKA IV. 15-8

Az U9-es lány verseny végeredménye:
1. SZKKA II. 5 5 0 0 131-17 10 pont
2. SK TALENT 5 4 0 1 59-46 8 pont
3. SZKKA III. 5 3 0 2 77-60 6 pont
4. SÁRVÁR 5 2 0 3 43-65 4 pont
5. SZKKA I. 5 1 0 4 39-97 2 pont
6. PÁRKÁNY 5 0 0 5 26-88 0 pont

Az U10-es fiú verseny végeredménye:
1. ÉLES KÉZILABDA ISE 4 4 0 0 108:60 8 pont
2. SZENTGOTTHÁRD 4 2 0 2 59:65 4 pont
3. BALATONFÜRED 4 2 0 2 45:47 4 pont
4. SZOMBATHELY 4 0 0 4 24:96 0 pont

Az U10 lány helyosztók:
1. helyért: SK TALENT – TATABÁNYA 14-16
3. helyért: NEMESVÁMOS – SZKKA I. 20-13
5. helyért: GÓ-NA LENTI – KOZÁRMISLENY 15-18
7. helyért: SZKKA II. – PÉCS 18-15

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport