Semjén Zsolt május végén nyújtotta be a törvényjavaslatot, amely szabályozná a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltását.
Ennek értelmében az egyetem alapítói és fenntartói jogait a Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítvány gyakorolja, melynek vagyonát az állam biztosítja, a kuratóriumi tagokat pedig Palkovics László, innovációért és technológiáért felelős miniszter nevezi ki.
A javaslat indoklásában többek közt az is szerepel, hogy a modellváltás a magyar kultúra fejlődését is biztosítja.
Mivel a törvényjavaslat virágnyelvből visszafordítva nagyjából annyit jelent, hogy az egyetem innentől pislogni sem tud a kormány engedélye nélkül, érthető, hogy a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete nyilatkozatban kéri a döntéshozókat, hogy biztosítsák az intézmény hallgatóinak teljes szabadságát.
A nyilatkozat szövege
A Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete szolidaritást vállal a Színház-és Filmművészeti Egyetemmel. Az alkotás szabadsága számunkra a legnagyobb érték, s a művészeteket oktatni is csak ebben a szellemben lehet, ezért egy művészeti oktatási intézmény mindig független és szabad kell maradjon. Alapvető fontosságúnak tartjuk az Egyetem autonómiáját, kérjük a döntéshozókat, hogy biztosítsák a magyar kultúra, a magyar színház-és filmművészet utánpótlásának teljes szabadságát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!