Ismét barangoltunk fényképezővel két sírkertben: a Rumi út mentén található Szőllősi, illetve a Herényi temetőben.
Szőllősi temető
A régi Szőllősi temető már nem aktív, a Rumi út és a Szent Gellért utca kereszteződésénél található. Ottjártunkkor tapasztaltuk, ide az 1900-as évek első évtizedeiben temetkeztek az akkori Gyöngyösszőlős lakói. Elhagyatottnak nem mondható, de a sírok jó része nincs túl jó állapotban. Erről árulkodik a bejáratnál elhelyezett felhívás is.
Herényi temető
Bár a leghíresebb sírja kétségtelenül a helyi születésű és európai hírű tudós és csillagász Gothard Jenőé - a herényi temető a városi sírkertek között leginkább áttekinthető méretével, rendezettségével és nyugodt, családias hangulatával jellemezhető legjobban. Ugyan a fekvése miatt bővítésére nagyon már nincsen lehetőség és lassan meg is telik, az utóbbi évtizedekben sok, e városrészen kívül született vagy csak közvetetten Herényhez kapcsolódó személy is itt talált végső nyughelyre.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Kapcsolódó cikkeink
Tettünk egy sétát a Szent Márton úti és a Jáki úti temetőben. Borostyánnal benőtt sírok, műemlékek, híres emberek nyughelyei és kóbor macskák közt jártunk.