Április 27-én, szombaton délelőtt rendezte meg a Haladás Sportkomplexum VIP termében a Vasi Gombfoci Egyesület az elsőosztályú szektorlabda-, azaz gombfocibajnokság idei második fordulóját.
Hazai pályán jó játékkal, veretlenül végezve vettük át az NB I-es tabella első helyét. Óriási öröm a számunkra, hogy remek játékkal, 9 mérkőzésen 5 győzelemmel, 4 döntetlennel, veretlenül az élen végeztünk, ezzel megnyertük a második fordulót. Az egyik legnagyobb riválisunkat, a bajnoki címvédő, eddigi listavezető Testvériség I. csapatát 6-2-re vertük
– dicsekedett el hivatalos oldalán a Vasi Gombfoci Egyesület.A februári, Józsefvárosban megtartott idei első bajnoki tornán a Vasi GE csapata 9 forduló során 5 győzelmet és 3 döntetlent ért el, mindössze egyszer kapott ki. Az első etap után így 18 ponttal a tabella harmadik helyén állnak a szombathelyiek, előttük a 20 pontos Józsefvárossal és a 23 pontos Testvériséggel.
A szakmai vezetés a negyedik helyre vár bennünket, de az én személyes célom a bajnoki cím megszerzése. Háromszor átéltem már, milyen bajnokságot nyerni, aki tapasztalt már ilyet, tudja, milyen érzés, nem akar engedni belőle. Meg tudjuk csinálni, jó a csapatunk, erős tartalékunk van, abszolút dobogóesélyesek vagyunk
– osztotta meg a verseny előtt várakozásait Európa-bajnokunk, a Vasi GE kulcsjátékosa, ifj. Farkas Gábor.Az NB I. címvédője a Testvériség I. csapata, de a Vasi GE komoly riválisnak számít a Józsefváros és a Komló is. A bajnokság összesen négy fordulóból áll, kétszer tavasszal és kétszer ősszel találkoznak a csapatok.