Szombathely polgármestere felment a templom tetejére

Onnan aztán jól megnézte a várost.

Nemény András, Szombathely új polgármestere igazán aktív, ezt közösségi oldala is mutatja. Az utóbbi időből két kedvenc fotónkat most megosztunk Önökkel is.

Folytatódik az a szokás, hogy a város polgármestere otthonában köszönti fel Szombathely idős polgárait. Tretter Jenőné, Marika néni 1920. január 9-én született. Kereken százéves. Minimum, amit megérdemel egy idős hölgy, hogy egy úriember térden állva köszöntse.

A polgármester és Marika néni.
Facebook
(Frissítés: egy olvasónk kommentben írta, hogy a polgármester nem is térdel, hanem guggol a fotón. Jól megnéztük és valóban. Nem figyeltünk eléggé.)

A fotót - amely igazán hatásos - valószínűleg az sugallta, hogy így fértek rá mindketten jól a képre. Nekünk pedig Gianni Morandi klasszikusa, a Térden állva jövök hozzád című dal jutott eszünkbe róla. Reméljük, Marika néni is örömmel fogadja.

A másik fotó a hétvégén készült, amikor fogadalmi misével emlékeztek a szombathelyi pestisjárványra. Utána Nemény megnézhette a templom a nagyközönség elöl elzárt részeit is, többek között felvitték a Nagytemplom padlására és tetejére. Ahogy Facebook bejegyzésben írta: "megnézhettem a Székesegyházat, úgy ahogy még sosem láttam. Gyönyörű templom, gyönyörű kilátás a városra."

A polgármester a nagytemplom padlásán.
Facebook

Bizony, jó az, ha egy város polgármestere felülről látja a települést, amit irányít!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet