Bő két hónapja történt, rendkívüli közgyűlést hirdetett meg
Elmarad a szombathelyi közgyűlés csütörtökre hirdetett rendkívüli ülése 2023. February 15. 16:58 a szombathelyi önkormányzat, ráadásul a söptei képviselő-testülettel közösen. A tervek szerint ezen az ülésen írták volna alá a város és a település közti megállapodást, ami az ipartelepítést segítené.
A rendkívüli ülést aztán technikai okokra hivatkozva lefújták, és azóta sincs semmi hír a megállapodásról.
Az a kérdés, hogy ki kapja az iparűzési adót
Pedig a két önkormányzat közti együttműködés sikertörténetként indult. A szombathelyi önkormányzat bő 15 évvel ezelőtt vásárolta meg a város északkeleti határa és az onnan pár kilométerre fekvő Söpte közti területeket, ipartelepítés céljából. Az ingatlanok azonban Söpte közigazgatási területéhez tartoznak, ezért a város kezdeményezte, hogy Söpte adja át közigazgatásilag ezeket az ingatlanokat Szombathelynek, hiszen már amúgy is a város tulajdonában vannak.
A közigazgatási határnak ugyanis komoly pénzügyi következményei vannak. Ha Szombathely úgy telepít ipari tevékenységet a tulajdonában lévő területekre, hogy azok Söptéhez tartoznak, akkor a letelepedett vállalkozások Söptének fizetik majd az iparűzési adót. Ami nem jó üzlet a városnak, hiszen az ingatlanokat kifizette, és az ipartelepítéshez szükséges infrastruktúrát is kiépítette.
Söpte pedig egyedül nem tudja megoldani az ipartelepítést, hiszen nincsenek tulajdonában az ingatlanok, és forrásuk sincs az előkészítésre.
Söpte eddig plusz 115 milliót kapott
Az egyeztetés nagyon hosszú ideig, több mint tíz évig tartott kisebb-nagyobb igyekezettel, végül 2020-ban körvonalazódott a megállapodás. Ennek lényege, hogy Söpte az érintett területet közigazgatásilag átadja Szombathelynek.
Szombathely vállalta, hogy ha ingatlant értékesít ezen a területen, a bevétel 11 százalékát átadja Söptének. És a későbbiekben ide települő vállalkozások által befizetett iparűzési adó 11 százalékát is Söpte kapja meg.
Az első megállapodást 2020 novemberében írták alá, ez 120 hektárt érintett. Ezen a területen épült fel a Schaeffler új szombathelyi gyára,
Felavatták a Schaeffler új, szombathelyi gyárát 2021. September 17. 14:00 és egy logisztikai központ is. A megállapodás értelmében idén februárig Szombathely 115 millió 440 ezer forintot utalt át Söptének, ami nem kis pénz a településnek, a 2021-es költségvetésük 174 millió 664 ezer forint volt az ipari területek bevétele nélkül.
Kinek az érdeke a megegyezés?
Februárban lett volna aktuális a második megállapodás, ami már 227 hektárnyi területet érint, amit a térképen kékkel jelöltünk.
A megállapodás azonban csúszik. Felhívtuk Söpte polgármesetrét, Nagy Róbert Balázst, aki annyit mondott, hogy nem tud nyilatkozni az ügyben.
A szombathelyi önkormányzat írásban válaszolt: „A terület értékesítéséhez nem szükséges a közigazgatási terület megváltoztatása, ettől függetlenül konkrét érdeklődő esetén folytatjuk az egyeztetéseket Söpte önkormányzatával.”
Megbízható információink szerint azonban komoly érdeklődés van a befektetési lehetőség iránt, ennek megvalósításához pedig szükség lenne a két önkormányzat közti megállapodásra. Jövő tavasszal önkormányzati választások (is) lesznek, és nem mindegy, hogy az új beruházást a választások előtt vagy után jelenthetik be.
Nem véletlen, hogy mindenki óvatosan nyilatkozik, komoly összegekről van szó. És komoly politikai felelősségről.