A Friss Hús Budapest International Short Film Festival "Legígéretesebb 30 Alatti Rendező" díját idén Tóth Kristóf Zsolt (továbbiakban TKZS) nyerte el a Denisa című rövidfilmjével. A produkció line producere (gyártásvezetője) Stercz Gellért (SG), operatőre pedig Tóth Kristóf (TK), mindketten szombathelyiek. A film története a 16 éves Denisáról szól, aki egy vidéki gyermekotthonban él a mai Magyarországon. Egy intézetis fiú rendszeresen bántalmazza a lányt. Egy napon Denisa összeismerkedik az interneten egy nála jóval idősebb férfival, és megszökik hozzá az intézetből.
A film stábja most Szombathelyen forgat a Weöres Sándor Színházban, így tudtam velük egy rövid interjút készíteni.
Először a rendezőt kérdeztem.
Mi jelentette a legfőbb inspirációt a történethez?
TKZS: Az egyetemen egy tanárom behozott újságokat egy feladathoz. Én egy olyan hírt választottam, amiben egy lány megszökött a gondozási helyéről, egy év múlva pedig egy jóval idősebb férfinál találták meg. Megfogott a téma, elmentem gyermekotthonokba, beszéltem nevelőkkel, igazgatókkal, míg össze nem állt egy történet a fejemben.
Szerintem ez egy fontos történet, gondoltál rá, hogy nagyjátékfilmre vidd?
TKZS: A mostani történet nem bírna el egy nagyjátékfilmet, de maga a környezet kiváló alapanyag, és engem foglalkoztat is a téma.
Szerinted ez a téma tehát alkalmas gondolatok, erkölcsi tanítások közvetítéséhez?
TKZS: Vannak gondolataim, üzeneteim, amelyeket szeretnék átadni. Ugyanakkor ezeket a nézőnek kell levonnia. Nem szeretnék népnevelő filmeket csinálni. Ez a második kisfilmem, rengeteg visszajelzést, tanácsot, kritikát kaptam a tanáraimtól a film számos aspektusára vonatkozóan, amiket meg fogok fogadni. De én összességében elégedett vagyok a végeredménnyel.
Majd a line producerét, Stercz Gellértet és az operatőrt, Tóth Kristófot faggattam.
Nektek már gimiben levetítették a Savaria Moziban egy kisfilmeteket, milyen érzés, hogy már nem csak szombathelyi moziban láthatóak a filmjeitek?
SG: Nagyon jó visszagondolni erre a folyamatra, hogy honnan hová jutottunk. Először csak önmagunk szórakoztatására kezdtünk el mozgóképpel foglalkozni, és mára ez a hobbi egy hivatássá alakult, amiben elköteleződtünk a filmes szakma irányába.
Mik voltak a legfontosabb állomások ezen az úton?
TK: Még a szombathelyi Reményik általános iskolában kezdtünk el poénból kisfilmeket készíteni, és Németh Mónika tanárnő biztatott minket, hogy küldjük el az alkotásainkat ilyen-olyan filmszemlékre. Ott megjöttek az első sikerek, amik nagy lökést jelentettek, hogy ne csak viccből csináljuk ezeket, hanem próbáljunk meg fejlődni, vegyük komolyan, mert ennek van jövője. A következő nagy állomás az egyetem volt. Az első évben a Gellérttel csináltunk egy játékfilmet, de csináltunk klippet is, és ott ismertük meg Kristófot (Tóth Kristóf Zsolt rendezőt - a szerk.) és megcsináltuk együtt a Denisát. A mostani forgatás pedig már a harmadik közös produkciónk.
Mi volt az első, meghatározó élményetek, amely alapján ezt a szakmát, a képalkotást választottátok?
SG: Ötödik osztályban a Kristóf (Tóth Kristóf operatő - a szerk.) beállított, hogy képzeljem el, hogy lehet készíteni is filmeket, nem csak nézni. Ez volt az első hűha élményem. A második pedig amikor a gimiben rájöttünk, hogy egy produkcióban nem csak operatőr, rendező és színészek vannak, hanem egy teljes stáb, ami több területet egyesít.
TK: Édesapám amatőr szinten fotóz, az én kezembe is azonnal fényképezőgépet adott, amint elbírtam azt. Mi a nyaralásokról nem hűtőmágnest vagy felespoharat vittünk haza, hanem festményeket. Ezekkel vannak tele a házunk falai, ezek között nőttem fel. Megismerkedtem általuk a különböző kompozíciókkal, hangulatokkal. Szépen lassan kialakult köztük a saját vizuális ízlésem, stílusom. És amikor rájöttem, hogy másodpercek alatt akár 24 képkocka is elkészíthető, az volt az igazi reveláció.
Gellért, Te vagy a film gyártásvezetője. Mi is pontosan a feladata egy gyártásvezetőnek?
SG: Én tartom össze a produkciót kreatív és megvalósíthatósági szempontból. Én felelek a film gazdasági oldaláért, a helyszínek biztosításáért, az emberek jóllétéért, az eszközök beszerzéséért. Szóval sokrétű. Sosincs két ugyanolyan napod.
Mi számodra a legnagyobb kihívás egy film elkészítésében?
SG: Az emberi tényező. Egyszerre kell óvóbácsinak és cégvezetőnek lenni. Sokszor a kreatív folyamatokat és az anyagi lehetőségeket nem könnyű összefésülni. Nem mindig egyszerű megértetni valakivel, akinek határozott elképzelései vannak, hogy abban a formában sajnos azt nem tudjuk megvalósítani, ahogy ő azt eltervezte. Pedig valahogy meg kell értetni, hogy oké, hogy mondjuk piros elefántokkal akar valaki forgatni, de a legjobb esetben is csak piros hörcsögöket tudunk szerezni. Ilyenkor valahogy úgy kell meggyőzni az alkotót arról, hogy adjon lejjebb az igényeiből, hogy a megvalósítható változat is a saját ötletének tűnjön.
Kristóf, te a film látványvilágáért felelsz. Inkább a te vizuális látásod érvényesül, vagy inkább a rendező meghosszabbított keze vagy?
TK: Ez a rendező és az operatőr közötti kémiától függ. Van olyan rendező, aki egyáltalán nem gondolkodik vizuálisan, csak a szöveg, a történet és a színészi játék foglalkoztatja. Ott egyelőre nehezebb a helyzet számomra, mert a látványnak nem önálló elemnek kell lennie, hanem a történetmesélés egy elemének.
Mondtuk, hogy már gimnázium alatt is együtt filmeztetek, a Denisán is közösen dolgoztatok, most is együtt forgattok. Szerintetek mitől működik a párosotok?
TK: Olyan régóta vagyunk barátok, hogy ez már házasságból is sok lenne. 17 éve. Ezalatt az idő alatt kitapasztaltuk a másikat, megtanultunk egymással kommunikálni, megtanultuk, hogy hol vannak a másik határai. Emiatt jól tudunk együtt dolgozni.
A Denisát többek között Kőszegen forgattátok, most pedig hazajöttetek Szombathelyre dolgozni. Miért?
SG: A Denisánál fontos szempont volt, hogy igazi intézetben forgathassunk és a korábbi kőszegi gyermekotthonba beengedtek minket. Most pedig azért Szombathelyen forgatunk, mert a Weöres Sándor Színház volt olyan nagyvonalú, hogy beengedett minket, amire nagy szükségen volt, hiszen jelenleg több, mint negyvenen vagyunk itt színészekkel és stábtagokkal együtt. Kár, hogy ahhoz vagyunk szokva, hogy Budapest körül zajlik minden filmgyártás, ez számomra fájdalmas pont. Nagyon szeretem Szombathelyt, és szerintem ennek a régiónak számtalan kiaknázatlan lehetősége van a filmgyártásban is. Jó lenne, ha máskor is jönnének ide produkciók.
Mire vágytok, mit szeretnétek a szakmában elérni?
TK: Nagyjátékfilmeket csinálni. És hogy abból élhessek, amit szeretek csinálni. Vagyis a filmezésből.
SG: Saját filmeket szeretnék egyszer producerelni. Szerintem minden gyártásvezető álma ez. Az enyém is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
