A Csónakázótó körül futottak a tizenegy és tizenhárom évnél fiatalabbak.
A Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület rendezte meg a Nyugat-Dunántúli Régió Sport XXI. mezei futóversenyt az U11-es és az U13-as korosztály részére. Győr-Moson-Sopron, Zala és Vas megyéből is érkeztek csapatok, összesen 193 versenyző.
A fiatalabbaknál az első két helyen a Szombathelyi Sportiskola csapatai végeztek, megelőzve a győrieket. Egyéniben is a SZoESE sportolói zártak az élen: a fiúknál Bene Noel, a lányoknál pedig Juhász Tóth Eszter.
Az U13-as korosztályban a csapatversenyt a Dobó SE nyerte, a győriek és a zalaegerszegiek előtt, egyéniben pedig a fiúknál a győri Bálint Barnabás, a lányoknál a SZoESE-s Iker Natália győzött.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!