Hogyan segíthetjük kifosztani a saját lakásunkat?

A magyar asszony néha boldog-boldogtalannak megüzeni, hogy mikor nem lesz otthon. Aztán nem győz aggodalmaskodni.

Negyedévente eljöhet még a legostobább betörők számára is a jó világ, a könnyű és eredményes munka ideje. A távhőszolgáltató embere ugyanis ilyenkor tudatja csinos szórólapjain a tömbházak lakóival, hogy ekkor és ekkor teszi tiszteletét ebben és ebben az épületben, hogy leolvassa, s kiskönyvébe bejegyezze mindenki melegvízórájának állását.

A dolgozó általában kora délután méltóztatik megjelenni a munkaterületeken, ezért arra szólítja fel a lakókat, hogy aki a jelzett időben nem tartózkodik otthon, az jegyezze fel egy darab papírra a melegvízóra állását, s tűzze ki a lakása ajtajára. Nagyon fontos, teszi hozzá a leolvasó, hogy a cédulákat ne felejtsék el aláírni a lakók, ellenkező esetben nem fogadja el őket a vállalat.

Felhívás üzenetírásra
BZ

Az egyedül élő magyar asszony - a magyar ember szomszédja - azt mondja, valósággal végigrettegi az óraleolvasások napjait a munkahelyén. Az ajtajára tűzött cetlivel ugyanis nemcsak azt üzeni meg mindenkinek, főleg a lehetséges betörőknek, hogy ő maga nem lesz otthon egész nap, de azt is, hogy senki más, egy teremtett lélek sem tartózkodik majd a lakásban.

Nyugodt, komótos munka

Így aztán még a legagyatlanabb betörőknek sem kell semmiféle erőfeszítést tenniük azért, hogy kifürkésszék, hova érdemes behatolniuk. Sőt, néha még válogathatnának is az alkalmas tetthelyek között, hiszen nemegyszer ott függ a cédula egy-egy emelet összes lakásának ajtaján. Nyugodtan, komótosan, senkitől sem zavartatva dolgozhatna ilyen esetekben a betörő, bátran megkísérelhetné a behatolást akár még csákánnyal vagy légkalapáccsal is.

A magyar asszony mindezek mellett attól is tart, hogy őt magát büntetnék meg, ha valaki betörne hozzá, hogy akár úgy is járhatna, mint a szegedi toyotás bácsi. (Ezt a bácsit azért büntették meg, mert egy parkolóban lehúzva hagyta autója ablakát, s - a rendőrök, valamint szabályok szerint - nem tett meg mindent azért, hogy illetéktelenek ne hatolhassanak be a járművébe.)

A magyar asszony azt mondja, ezen az alapon ő nemhogy nem tett meg mindent azért, hogy ne törjenek be hozzá, ellenkezőleg - önhibáján kívül -, mindent megtett azért, hogy betörjenek hozzá. Vajon hogyan magyarázná ki magát ezek után a rendőrök vagy a biztosítótársaság előtt? A megfelelő válaszról fogalma sincs a magyar asszonynak, éppen ezért nagyon felhagyna már a cédulázással. Nem szeret aggodalmaskodni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény