közlekedési baleset történt az M1-es autópálya 112. kilométerszelvényében, Nagyszentjános térségében, 2020. december 11-én 6 óra 53 perckor - közölte a katasztrófavédelem.
A rendelkezésre álló adatok szerint az autópálya leállósávján forgalmi okból álló autószállító járműbe – eddig tisztázatlan okból – belehajtott egy Budapest irányába közlekedő, három személygépkocsit szállító tréler.
Az ütközés következtében a szállított gépkocsik az úttestre zuhantak és forgalmi akadályt képeznek. A baleset során személyi sérülés nem történt.
A rendőrség az autópályát a szemle és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárta, amelynek következtében megközelítőleg 4 kilométeres torlódás alakult ki.
Kérjük a gépjárművezetőket, hogy a balesettel érintett útszakaszon fokozott figyelemmel közlekedjenek!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!