Rendhagyó évzáró gálát tartott vasárnap az Energy TSE, az egyesület 15. évének ünnepléseként.
Ezen alkalomból a táncosok az előadás első felében az elmúlt 15 év számos régi produkcióját jelenítették meg újra a színpadon.
Sokan közülük hosszú évek után tértek vissza a táncterembe, kifejezetten erre az alkalomra, és legalább olyan hévvel dolgoztak az elmúlt hónapokban, mint ahogy azt korábban tették.
A nosztalgia fantasztikus, látványos és szórakoztató produkciói után az idei év versenyszámai, illetve új, kifejezetten az idei gálára készült show következett.
A hangulat és a táncosok energiája a maximumon égett, a látvány és a show színvonala pedig magáért beszélt.
Még több képért kattints!
Mészáros Zsolt
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.