Tíz szombathelyi érem Szlovákiából

Eredményesen szerepeltek a Perfect Change-Metex05 Controll SE kick-boxosai.

A Perfect Change-Metex05 Controll SE kick-box szakosztályának 6 versenyzője a 2015-ös versenyszezon második állomásán, Besztercebányán a Slovak Open-en lépett tatamira. A 10 ország 577 versenyzőjének részvételével megrendezett szlovák nemzetközi bajnokság jól szolgálta a kick-boxosaink felkészülését.

A kadett II. korosztály legkisebb súlycsoportjában, -42kg-ban versenyző Viszket Borisznak nehéz dolga akadt a nála fizikailag erősebb és két évvel idősebb ellenfelek ellen, azonban a tőle telhető teljesítményt nyújtotta, két bronzérmet szerzett.

Bolfán Ákos -47 kg-ban, egyik kategóriában sem talált legyőzőre, minden mérkőzését magas fölénnyel nyerte. Magas szintű technikai és taktikai felkészültségének köszönhetően, megérdemelten kétszer is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára.

Szlovák Openen szerepeltek a kick-boxosok
Nyugat.hu

A Bolfán testvérek idősebbik versenyzője, Ádám -63 kg-ban élete talán legkeményebb versenyén van túl, mindemellett eddigi legjobb formáját nyújtotta. A szerencse pedig nem állt éppen mellette. Az egész napos várakozás után este fél hatkor került rá a sor, ezt követően hol light-contactban, hol kick-lightban szólították tatamira, így gyakorlatilag pihenő nélkül verekedte be magát mindkét szabályrendszer fináléjába. Kick-lightban aranyéremmel, light-contactban minimális pontkülönbséggel ezüstérmet szerzett. Kondicionálisan és technikailag is kimagasló teljesítményt nyújtott.

Szász Krisztofer -52 kg-ban (47,5 kg-mal mérlegelve) kicklight-ban nehéz ellenfelek ellen, főként kiemelkedő lábtechnikájának köszönhetően nyert aranyérmet. Light-contactban 7. helyen végzett.

Szmolek Emanuel -69 kg-ban kezdő versenyzőként light-contactban egy győztes és egy vesztes mérkőzéssel harmadik helyen zárt, míg kicklight-ban ötödik helyezést szerzett. A versenyen a cél a rutinszerzés volt és hozta a tőle elvárható teljesítményt, de egy kicsivel több koncentrációval és magabiztossággal a jövőben még szebb sikerei is lehetnek.

Dancsó Zoltán kettős szerepben utazott Besztercebányára, versenyzőként az elsődleges célja az edzőmérkőzés jellegű megmérettetés volt, hiszen számára az év első kiemelt versenye a március eleji Irish Open World Cup lesz. Light-contactban -89kg-ban és -94-ban is leiskolázta ellenfeleit, így két aranyérmet hozott haza.

Eredmények:

Viszket Borisz kadett II.-42kg light-c 3. hely, kicklight 3.hely
Bolfán Ákos kadett II. -47kg light-c. 1. hely, kicklight 1. hely
Szász Krisztofer kadett II. -52kg light-c. 7. hely, kicklight 1. hely
Bolfán Ádám kadett II.-63kg light-c. 2. hely, kicklight 1. hely
Szmolek Emanuel kadett II. -69kg light-c. 3. hely, kicklight 5. hely
Dancsó Zoltán -89kg light-c. 1.hely -94kg light-c. 1.hely

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport