Tizenegy gólos meccsen verte a sereghajtót a Haladás futsalcsapata

Másodikként telelnek a zöld-fehérek.

Az NB I-es férfi futsal bajnokság 7. fordulójából elhalasztott mérkőzést pótolt hétfőn este a Swietelsky-Haladás VSE, a zöld-fehérek a sereghajtó Rubeola FC Csömört fogadták az Aréna Savariában. Marcos Angulo együttese 4-2-es félidő után 7-4-re nyert. Öreglaki Norbert mesterhármast jegyzett, Nagy Tamás, Vidák Balázs, Hajmási Milán és Németh Erik pedig egyszer-egyszer voltak eredményesek.

Swietelsky-Haladás VSE - Rubeola FC Csömör
A Csömört is kipipálta a Haladás
Vágvölgyi Bálint

A Swietelsky-Haladás VSE futsal csapata idegenben játssza utolsó bajnoki találkozóját az évben, csütörtökön este fél héttől Dunaújvárosban szerepelnek a zöld-fehérek. Jó meccsre van kilátás, hiszen a hazaiak jelenleg 22 ponttal a tabella harmadik, míg a vasiak 27 ponttal a második helyén állnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport