Pár napja még enyhén borult időben léptem ki reggel az utcára, elgondolkodva pár másodperce, hogy kell-e az esernyő, hiszen ha nem fog esni, akkor egész nap csak cipelem és még végül valahol ott maradna. Nem vittem esernyőt, fél óra múlva már csepegett, később pedig nekiállt zuhogni, s azóta nem is vonultak el a felhők a fejünk fölül.
Most már nem marad otthon az esernyő, a nadrág szárát felhajtom, és lavírozok a járdán a dagadt pocsolyák közt. Vasárnap is egész nap esett, ilyenkor általában már a Perint és Gyöngyös szintje is megemelkedik, meg is néztük, s tényleg elérte azt a szintet, hogy egyesek már fotózzák a hídról.
A meglepetés erejével ért, amikor a közeli tócsába hajtva hirtelen jött zuhanyban részesültünk, ilyenek ezek a zebrák a körforgalmaknál, tóvá duzzadva várják a rajtuk áthajtó sofőröket, akik közül elég sokra morcosan néztünk, mert lassítás helyett inkább gázt adtak, fittyet sem hányva a járdán ácsorgókra.
Szóval esik és esik és esik, hamarosan hó is várható, megint itt van a természetnek az az arca, amit a legkevésbé szeretünk látni. Árvízvédelmi készültség első-másod-harmadfokon, tetőznek a patakok és a folyók, lassan igazán elvontathatná valaki a fejünk fölül ezeket a felhőket, mielőtt még a Kresz-parkban megjelennének a vízi-jártasságiból vizsgázók.
