November 18-án, kedden 20 órakor kezdődik Tommy Emmanuel CPG, a világ egyik legismertebb és legtehetségesebb akusztikus gitárosának koncertje Szombathelyen, az Agora MSH-ban.
Az ausztrál származású zenész egyike annak az öt zenésznek, akiket Chet Atkins is "Certified Guitar Player"-ként ismert el. Tommy Emmanuel idén ünnepli a 70. születésnapját, és ezt a jubileumot egy különleges turnéval teszi emlékezetessé. Ennek a turnénak a keretében érkezik Magyarországra, ahol november 18-án Szombathelyen, majd két nap múlva, november 20-án Budapesten lép fel.
Tommy Emmanuel több mint 60 éve van a pályán, több ezer koncertet adott világszerte a legnagyobb színpadokon és intimebb környezetekben egyaránt. Az 1980-as évek elején kezdte meg szóló karrierjét, és hamarosan a gitáros világ egyik legismertebb figurájává vált. Az ő nevét és egyedülálló játékstílusát régóta legendaként emlegetik.
Már hatévesen turnézott családjával Ausztráliában, 30 éves korára pedig már a rock’n’roll világában is ismert név lett. Számos elismerésben részesült, a legnagyobb zenei szaklapok által végzett szavazásokon a világ legnagyobb akusztikus gitárosaként ismerték el, többször jelölték Grammy-díjra is.
Emmanuel gitárjátékát leginkább a Merle Travis és Chet Atkins-féle fingerstyle technika határozza meg, de a popzene nagyjaitól is inspirálódik, mint Stevie Wonder, Billy Joel vagy a Beatles. Pályafutása során olyan neves művészekkel dolgozott együtt, mint Jason Isbell, Mark Knopfler, Rodney Crowell és még sokan mások. Legutóbbi albumán, az Accomplice One-on, ezekkel a legendás zenészekkel készített közös munkákat.
A szombathelyi koncert ülőhelyes lesz, lehetőséget nyújtva arra, hogy a közönség teljes figyelemmel és nyugodt környezetben merüljön el a zene részleteiben. Tommy Emmanuel hazánkban - Szombathelyen kívül - csak Budapesten lép fel, utóbbi klubhangulatot ígér, ahol a közönség közvetlenebb kapcsolatba kerülhet az előadóval, ülőhelyek csak a karzaton lesznek.
Tommy Emmanuel koncertjei nem csupán gitáros virtuozitásról szólnak, hanem a zene és a szórakoztatás öröméről is. A koncert tehát november 18-án, kedden, 20 órakor kezdődik az Agora MSH-ban.