A Savaria Táncsport Egyesület kimagaslóan tehetséges versenytáncosa, Tóth Attila 13 éves korában, súlyos betegségben hunyt el. A szombathelyi egyesület azóta minden évben emlékversenyt rendez, amelyre az ország minden részéről érkeznek párok. A versenyzők a hétvégén standard és latin táncokban ismét összemérhették tudásukat a Sugár úti Sportcsarnokban, négy korcsoportban, gyermektől a felnőtt korosztályig.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!