„Szerkesztő úr, tudom, hogy vannak ennél sokkal fontosabb dolgok, és maga is elfoglalt, de mégiscsak el kell mondanom.”
Így kezdte mondandóját a telefonban az a Szombathely környéki iskolában tanító pedagógus, aki arról számolt be, hogy „túl korán örültünk a múltkor”.
Emlékeztetőül: február közepén lapunk számolt be elsőként (és azóta is talán egyetlenként), hogy a Szombathelyi Tankerületben két hónapig szünetelt az iskolatej-program.
A szállítások decemberben álltak le, és – bizonyára véletlen egybeesés – korábbi cikkünk megjelenésekor indultak újra.
A tankerület akkor azt írta magyarázatként, hogy:
„2022. december 1. napján a cég értesítette a Tankerületet, hogy élelmiszerbiztonsági okokból a szállítást a gyermekek biztonsága érdekében felfüggeszti.”
Olvasónk mostani telefonja szerint azonban a mindennapi szállítás nem állt helyre, a korábbi négy alkalom helyett az AgriOne Kft. egyszer visz tejet az oktatási intézményekbe, ezért mondta, hogy túl korán örültek.
Kétségkívül vannak nagyobb horderejű ügyek az országban, mint az általános iskolások tízóraija, de kötelességünknek éreztük, hogy utánajárjunk, mi történt. Például szerettük volna megkapni a tankerület és az AgriOne Kft. közötti szerződést is.
Ezt a választ kaptuk:
A Szombathelyi Tankerületi Központ hivatalos levélben kérte az iskolatej-szolgáltatásra szerződött cégtől a szerződésnek megfelelő teljesítés újraindítását. Ezt követően a tankerület valamennyi intézménye részére az AgriOne Kft. 2023.02.13. napján kezdte újra a szállítást. A teljesítés megszakadásának okairól a cég tud nyilatkozni.
Mi már korábban többször kerestük az ügyben AgriOne Kft.-t, de nem érkezett válasz. Most pedig a jogi képviselőinkkel való egyeztetés után ismét elküldtük a kérdéseket a tankerületnek.
Mihelyst megérkeznek a válaszok, természetesen visszatérünk a témára, amely egyre inkább olyannak tűnik, mint ami megmutatja a cseppben az óceánt.
Az iskolatej program
Az iskolatej program Magyarország európai uniós csatlakozásakor, 2004-ben indult el, ennek keretében jutnak a tanulók - felmérés alapján - tejhez (esetenként sajthoz és kakaóhoz). A szombathelyi tankerületben hetente négyszer érkezik – illetve érkezett - a tejszállítmány, egy napon pedig gyümölcsök.
A program kétségkívül hasznos. Az igaz, hogy nem minden gyerek lelkesedik a tejért, de a nap végére általában elfogynak az adagok - mondják a tanárok.
A tanév elején felröppent a hír, hogy pénz hiányában leáll az iskolatej-program, de az Agrárminisztérium közölte, megvan a folytatáshoz a szükséges forrás.
Az iskolatej témájával három évvel ezelőtt foglalkoztunk komolyabban annak kapcsán, hogy egy nagy adag tej egy szombathelyi iskola kukájában kötött ki Megszólalt a Szombathelyi Tankerület a szemétbe dobott iskolatej ügyében 2020. March 06. 11:59 .