Tragikus hirtelenséggel elhunyt a 23-szoros válogatott zalaegerszegi középpályás

Lendvai Miklós 47 éves volt.

Gyászol a ZTE-család. Életének 48. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt a klub korábbi játékosa és edzője, Lendvai Miklós. Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében – közölte hivatalos oldalán a klub hétfőn.

Lendvai Miklós 1975. április 7-én született Zalaegerszegen, itt is kezdte pályafutását 1991-ben a ZTE-nél. Játékára felfigyelt a francia Girondins de Bordeaux, amely aztán szerződtette is, de nem tudott meghatározó játékossá válni náluk, így rövid idő múlva a svájci Luganóhoz szerződött.

Ezután ismét Magyarországon bizonyított, a Fradi játékosa lett. 1999 és 2004 között viszont újra külföldön próbált szerencsét, először Belgiumban, majd Cipruson. 2006-ban visszatért nevelőegyesületéhez, de Simon Antal akkori edző nem tartott igényt a játékára, 2007 tavaszán szerződést bontott vele a ZTE.

Ezután edzőként próbált szerencsét az NB III. Bakony-csoportjában szereplő Soproni VSE-nél, majd hasonló szerepkört töltött be Andráshidán a 2007–2008-as szezonban.

ZTE FC

2008 januárjában bejelentette visszavonulását egészségügyi és családi okokra hivatkozva, akkor azt mondta, az üzleti életben próbál érvényesülni. Utódja az Andráshida SC-nél Kovács Imre lett.

Egy év kihagyás után, 2009 januárjában azonban elfogadta a harmadosztályú Tapolca megkeresését, majd 2010-ben visszatért a ZTE-hez és az utánpótlásképzésben vállalt feladatot az akadémia keretein belül.

Pályafutása alatt 23 alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban, gólt nem lőtt, de tagja volt az 1996-os atlantai olimpiára kijutott válogatottnak is.

Lendvai halálhírét Zalaegerszeg polgármestere, Balaicz Zoltán is megerősítette. „Lendvai Miki, nyugodj békében!” – írta a Facebookon egy fekete-fehér kép társaságában.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport