Csak a munka és a bevásárlás jut át a magyar-osztrák határon

A soproniak szerint kölcsönös a két nép közti ellenszenv.

Miért nem ünnepelték együtt Burgenland megalakulásának vagy Sopron hűségének századik évfordulóját a határ mellett élő osztrákok és magyarok? Nemrég megjelent tényfeltáró cikkünkben A szétszakított nyugati határtérség – Trianon és a vasfüggöny máig tartó rombolása 2022. July 02. 19:25 erre a kérdésre kerestük a választ.

Az 1920-as trianoni döntés szakította szét a történelmileg azonos sorsú és gazdaságilag összefonódott Nyugat-Dunántúlt. De a II. világháború előtti német megszállásig átjárható volt az új határ, és működtek a gazdasági, kulturális és baráti kapcsolatok is.

Cikkünkben forrásmunkákat böngésztünk, szakértőket kérdeztünk meg, és lassan körvonalazódott, miért is szakadt kettő a korábban egynek számító terület. A II. világháború pusztítása után a vasfüggöny zárta el a két területet, azaz a megmaradt Nyugat-Dunántúlt és az 1921-ben megszületett Burgenlandot.

A magyarországi rendszerváltás után úgy tűnt, ismét együtt fog lélegezni a két térség, de a napi politika szűk látókörű érdekei, majd legutóbb a pandémia közel hároméves karanténja szakította újra szét a 90-es években erősödő kapcsolati szálakat.

A cikkhez videót is készítettünk, amiben soproniakat kérdeztünk meg arról, miért nincs jobb viszony magyarok és osztrákok között. Születtek érdekes válaszok:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet